Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszafogadó ünnepség, toborzás, karácsonyfa

Az elmúlt hét legizgalmasabb videói

Szöveg: honvedelem.hu |  2022. december 1. 9:29

Összeállításunkban az elmúlt hét legizgalmasabb videóit tekinthetik meg.

Budapesten fogadták a Koszovóból hazaérkező katonákat

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka visszafogadó ünnepségen köszöntötte az MH KFOR Kontingens 26. váltásának katonáit a Honvédelmi Minisztérium épületében, november 25-én, pénteken. A rendezvényen elismeréseket vehettek át a katonák, akiknek féléves koszovói külszolgálata szeptemberben ért véget.

A teljes tudósítás itt érhető el.

A jövő pilótáit toborozzák

Pilótatoborzó kampányrendezvényt tartott a Magyar Honvédség a Nyíregyházi Egyetemen november 22-én, kedden, ahol a megyei kadétintézmények mintegy háromszáz növendéke jelenlétében ismertették a légierő karrierlehetőségét. Varga Attila ezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága szakreferense előadásában úgy fogalmazott: a haderő nemzeti pilótaképzési rendszer kialakítására törekszik.

A teljes tudósítás itt érhető el.

Apcról érkezett az ország karácsonyfája

A heves megyei Apc település egyik kertjéből indították útnak november 21-én azt a fenyőfát, amely feldíszítve, a Kossuth Lajos téren felállítva lesz az ország karácsonyfája. A szállításban - mint 2008 óta minden évben - az MH Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) szakemberei és speciális járművei segédkeztek.

A teljes tudósítás itt érhető el.

Címkékhonvédelem