Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Vízen járás”

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2012. augusztus 23. 8:19

Többek között a kézi erővel hajtott eszközökkel történő vízi közlekedést, valamint egy folyószakasz műszaki felderítését gyakorolták augusztus első két hetében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái.

1595940364
A kiképzést − amelyen a zászlóalj kijelölt állománya és a 24. Bornemissza Gergely Felderítő

Zászlóalj katonái vettek részt − a Hódmezővásárhelyen állomásozó Művelettámogató Műszaki

Zászlóalj szervezte a Tisza Hódmezővásárhely közelében található szakaszán. Az összevont

foglalkozások során a CSM-40-es csónakmotor-kezelők képzése egészült ki a műszaki

felderítéssel.

A zárónapon megtartott vizsgavezetés a partfogástól a nagy sebességű deszantátkelés

imitálásán át a vízből mentésig minden olyan feladatot tartalmazott, ami egy osztályos vizsga

megszerzéséhez vagy megerősítéséhez szükséges.

A műszaki alegységek egyik alapvető feladata a csapatok mozgásának segítése, ezért

ők biztosítják az átkelést a folyókon is.

A műszaki felderítés során az alapismeretek és a

fogalmak elsajátítása után a folyóval mint akadállyal ismerkedett meg az állomány, illetve

különböző vízépítési műtárgyakat derített fel.

Elek József törzsőrmester, a felderítő-zászlóalj katonája elmondta: hasznosnak találta a

gyakorlatot, amelyen rengeteg új ismerettel gazdagodott.

1595940364