Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Volt republikánus szenátor lehet Obama új védelmi minisztere

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 6. 8:10

Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy korábbi republikánus szenátor veheti át az amerikai védelmi minisztérium irányítását Barack Obama második kormányában.

Washingtoni kongresszusi forrásokból származó értesülések szerint Chuck Hagel, Nebraska állam korábbi szenátora lehet Leon Panetta utóda a Pentagon élén. Az demokrata elnök állítólag már közölte is a 66 éves politikussal, hogy őt tekinti első számú miniszterjelöltjének. A kiválasztási folyamat már olyan szakaszba jutott, hogy a Fehér Ház akár már hétfőn vagy kedden bejelentheti Hagel jelölését.

Obama pár héttel ezelőtt kudarcot szenvedett a külügyi tárca élére kiszemelt jelöltjével. Az illető, Susan Rice jelenlegi ENSZ-nagykövet visszalépett a jelöltségtől, miután a republikánus tábor élesen támadni kezdte a bengázi amerikai konzulátust tavaly szeptemberben ért terrorista támadás kapcsán. Rice helyett így John Kerry lehet a második Obama-kormány külügyminisztere.