Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Washington nem hátrál meg

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. január 5. 8:45

Az Egyesült Államok az iráni fenyegetőzés ellenére is küld majd repülőgép-hordozókat a Perzsa-öbölbe – közölte január 3-án, kedden a Pentagon. „Az amerikai haderő egységeinek a Perzsa-öbölben való felvonultatása ugyanúgy folytatódni fog, mint ahogy az elmúlt évtizedekben” – hangzott a George Little amerikai védelmi minisztériumi szóvivő által kiadott nyilatkozat.

„A repülőgép-hordozó csapásmérő csoportok felvonultatására a folyamatban lévő missziók folytatása és operatív támogatása érdekében van szükség" – indokolta a flottajelenlét fenntartását a Pentagon szóvivője. Little szerint az amerikai haditengerészeti jelenlét összhangban áll a nemzetközi joggal és célja a fokozott készültség fenntartása a tengeri kereskedelem biztosítása érdekében. A szóvivő ugyanakkor leszögezte, hogy Washington nem kíván konfrontálódni Teheránnal.

„Kormányunkban senki sem szeretne konfrontálódni a Hormuzi-szoros ügyében. Fontos, hogy mérsékeljük a hevületet" – szögezte le közleményében a szóvivő.

A nap folyamán korábban az iráni hadsereg vezérkari főnöke figyelmeztette az Egyesült Államokat: tartózkodjon attól, hogy ismét repülőgép-hordozót vezényeljen az öböl vizeire. Az utolsó ilyen osztályú amerikai hadihajó, a John C. Stennis a múlt héten távozott a Perzsa-öbölből a Hormuzi-szoroson keresztül.

Irán hétfőn fejezett be egy tíznapos haditengerészeti gyakorlatot a Perzsa-öbölben, s a manőverek idején azzal fenyegette meg a nagyhatalmakat, hogy ha nyersolajexportját szankciókkal sújtják, lezárja a Hormuzi-szorost (az öböl bejáratát), amelyen keresztül az kőolaj világkereskedelmének 40 százaléka bonyolódik. Az Egyesült Államok bahreini bázissal tevékenykedő 5. flottája válaszul leszögezte: nem fogja megengedni, hogy megzavarják a szoros hajóforgalmát.