Wojtek: hős medve a frontvonalon

Wojtek története 1942-ben kezdődött, amikor egy fiatal kurd pásztorfiú Irán hegyvidékét járva egy elárvult medvebocsra bukkant. A fiú magához vette a kismackót, de hamar bebizonyosodott, hogy nem tudja megfelelően gondját viselni. A kölyökmedve szerencséjére, a sors úgy rendelte számára, hogy az iráni Hamadán vasútállomásán találkozzon egy lengyel katonai alakulattal, amelynek tagjai Egyiptom felé tartottak. A katonák hadifogolyként kerültek a Szovjetunióba, Lengyelország szovjet megszállását követően, ám ekkora már szabadon engedték őket, hogy csatlakozzanak a szövetséges erőkhöz. Az egyenruhások szíve megesett a csontsovány medvebocson, így némi apróért, egy bicskáért és pár fejadagért cserébe megvásárolták a kurd fiútól a szíriai barnamedvét.

„Mackóbajtárs”?

A kismedve - akinek még a neve is vidám harcost jelent lengyelül – ezután egy Teherán melletti lengyel menekülttáborban élt, három hónapon át. Sűrített tejjel etették bajtársai, amelyet egy vodkásüvegbe töltöttek és egy rongydarab segítségével afféle cumisüveggé alakították át. A medvebocs étrendjét később gyümölcsökkel és mézzel egészítették ki.

A katonák eleinte rejtegették a mackót, ez azonban idővel egyre nehezebbé vált. Ahogy Wojtek növekedni kezdett - a szíriai medvék ugyanis akár a 180 centiméteres magasságot és a 300 kilogrammos testsúlyt is elérhetik - kissé kilógott a sorból. Az 1941-ben szerveződő 2. lengyel hadsereg 22. hadtestére így kevésbé volt jellemző az egységesség.

A lengyel osztag parancsnokai eleinte nem nézték jó szemmel a medve jelenlétét, de miután rájöttek, hogy Wojtek összekovácsolja a csapatot és erősíti a morált, megengedték, hogy maradhasson. Egy Peter Prendys nevű katonát jelöltek ki a medve gondozójának, aki még tisztelegni is megtanította Wojteket.

Közlegény lett a sörivó, dohányos medve

A lengyel csapatokat idővel hajókra rakták, hogy Olaszországban partra szállva harcoljanak a fasiszták ellen. A hajókat a brit hadiflotta biztosította, a flottaparancsnokok azonban nem engedték, hogy egy kifejlett medvét vigyenek fel a hajóra a szövetségeseik. A lengyeleknek eszük ágában sem volt hátrahagyni szőrös barátjukat, ezért cselhez folyamodtak: Wojteket kinevezték a 22. tüzérségi ellátó század közlegényének és hivatalos besorozási papírokat állítottak ki számára. Így már átcsúszhatott az ellenőrzésen és a katonákkal együtt ő is kihajózott. A cseperedő medve hamar a katonák kabalája lett.

Ahogy a mackó növekedett, a cumisüveget idővel felváltotta a sör: Wojtek képes volt akár több üveggel is ledönteni a „folyékony kenyérből”, ha a katonák megkínálták. A lengyelek még cigarettát is adtak a medvének, bár a beszámolók szerint Wojtek az első slukkok után nem vitte túlzásba és inkább megette az égő csikkeket, mintsem elszívta.

Amikor a katonák narancsokat dobálva gyakorolták a gránáthajítást, Wojtek lelkiismeretesen kivette a részét a kiképzésből és örömmel vetette magát a guruló gyümölcsök után. Gondosan ügyelt arra is, hogy a hadtest állománya ne felejtse el szinten tartani fizikai erőnlétét: szívesen birkózott bajtársaival, amit egy több száz kilós medve esetében - véleményem szerint - inkább lehetne közelharc edzésnek tekinteni, sem, mint játékos ölelkezésnek.

A lengyel sereg megbecsült tagja volt

Wojteket később érdemei elismeréseként szakaszvezetővé léptették elő. Nem a szovjet csapatokba beépülő ügynök volt, a frontvonalon vetették be: a harcok során kiváló lőszerhordozónak bizonyult. A négylábú logisztikus részt vett a Monte Cassinó-i csatában is, azonban eleinte halálra rémült a csatazajtól. Amikor tüzérségi tűz zúdult rájuk, Wojtek pánikszerűen felmászott az egyik közeli fára. Idővel azonban feltűnt neki, hogy kétlábú barátai nem követik, ezért leereszkedett, hogy bajtársai segítségére legyen. Idővel a szörnyű zaj már annyira természetes volt számára, hogy rutinosan cipelte a frontvonalon a tüzérségi lövedékekkel megrakott körülbelül 45 kilogrammos ládákat.

A harcok után a lengyel század tagjai azzal tisztelegtek Wojtek előtt, hogy hivatalos emblémájukat lecserélték egy tüzérségi lövedéket cipelő medvét ábrázoló jelvényre. A második világháború végén azonban a lengyelek nem akarták Wojteket magukkal vinni Lengyelországba, mert attól féltek, hogy lecsapnak rá a szovjetek és kommunista kabalát csinálnak a szibériai medvéből. Állítólag könnyes búcsú közepette néhány Nagy-Britanniába tartó bajtársuk gondjaira bízták hűséges barátukat, akik végül Skóciában telepedtek le.

Leszerelése után a medve egy darabig velük lakott, idővel azonban átkerült az edinburgi állatkert egyik kifutójába, ahol lengyel barátai rendszeresen látogatták. Valóságos helyi híresség lett belőle, aki sosem felejtette el bajtársait: akárhányszor meghallotta, hogy valaki lengyelül beszél, két lábra állva tisztelgett az illető felé fordulva.

A világháborús hős, Wojtek emlékére

Dacára káros szenvedélyeinek, túlélte a háborút és megérte a huszonegy éves kort is. Wojtek végül 1963-ban múlt ki, emlékét azonban a mai napig őrzik: 2014-ben Krakkóban, 2015-ben pedig Edinburgh-ban is szobrot szenteltek neki, több könyvet írtak róla és film is készült a hős katonamedve történetéről.