Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zajszintmérés is, éles is…

Szöveg: Bánfalvi Karolina fõhadnagy |  2009. augusztus 25. 14:19

A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár Harci Támogató Zászlóaljának Ágyútarackos tüzér ütege, valamint a Páncéltörő tüzér üteg ismét elhagyta a tatai laktanyát, hogy augusztus utolsó hetében munkahelyi zajszintmérő lövészetet valamint ezzel egybekötött gyakorló éleslövészetet hajtson végre.

Augusztus 24-én napfelkeltekor felsorakozott az állomány, hogy megkezdje a menetet a várpalotai gyakorló-és lőtérre. Az átcsoportosítás végrehajtása előtt egy másik nagy feladat is várt a zászlóalj katonáira. A szeptemberben végrehajtásra kerülő „Bevetési Irány 2009" gyakorlaton résztvevő technikai eszközöket útba kellett indítani. Mivel a zászlóalj az elmúlt években számos gyakorlaton és lövészeten vett részt, a vasúti berakás gördülékenyen zajlott.

Miután minden harckocsi és löveg felállt a vasúti szerelvényre, Gulyás Géza alezredes, a Harci Támogató Zászlóalj parancsnokának vezetésével egy rendezett, 20 járműből álló menetoszlop indult a Csörlőházi lőtér irányába.
A megérkezést követően a zászlóaljparancsnok feladatszabása alapján a zászlóalj alegységei felderítették és elfoglalták összpontosítási körleteiket, megszervezték annak biztosítását. Az elöljáró harcparancsának kiadása után az alegységparancsnokok megkezdték annak feldolgozását.

Kép: Bartók Barnabás őrnagy

1595890530