Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2018. június

2018. június 18. 13:31

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

HADERŐ

 

Esküt tettek

2018 május 18-án esküt tettek Magyarország új kormányának tagjai. A honvédelmi miniszter dr. Benkő Tibor lett.

 

NAGYVILÁG

 

Átlépték a határt

A két Korea vezetői 2018. április 27-én megbeszéléseket folytattak Panmindzson határfalunál, s ez csalhatatlan jele az elmúlt másfél évben kialakult feszültség enyhülésének. A megosztott félsziget történetének harmadik csúcstalálkozója azért is volt történelmi, mert észak-koreai legfelsőbb vezető korábban még nem lépte át a fegyverszüneti vonalat. Most pedig ez is megtörtént.

 

Radar

Nemzetközi katona- és biztonságpolitikai összeállításukban egyebek mellett a brit haditengerészet tengeralattjáró-beszerzéséről, a holland légierő helikopter-fejlesztési terveiről, illetve az új kínai repülőgép-hordozó próbaútjáról is olvashatnak.

 

Missziós hírek

A missziók elmúlt hónapjának eseményeit összefoglalva hírt adunk – többek között – a 170 éves a Magyar Honvédség című vándorkiállítás brüsszeli megnyitójáról, az EUFOR kötelékében történt törzsfőnökváltásról, továbbá Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott parancsnoka szarajevói látogatásáról.

 

SEREGSZEMLE

 

Mindig van valami új…

Hiba lenne azt hinni: csinosra pingált „tigrises" gépek találkozója zajlott csupán Lengyelországban május 14. és 25. között. A kétségkívül látványos festésű repülőkkel ugyanis kőkemény munkát végeztek mind a hajózók, mind a műszakiak.

 

Májusban történt

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem másod- és harmadéves, katonai logisztika alapszakos hallgatóinak szolnoki felkészítéséről, az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred katonabúvárainak gyakorlatáról, továbbá a magyar hősök emlékünnepe, illetve a magyar békefenntartók napja alkalmából rendezett pákozdi rendezvényekről is olvashatnak a haderő elmúlt hónapjának kiképzési és protokollhírei között.

 

Ludovika Fesztivál

Ismét a főváros VIII. kerületében található Orczy-park adott otthont a száznapos ünnepségnek, amelyet a civil-katonai kapcsolatok erősítésének jegyében immár kilencedik alkalommal rendeztek meg Ludovika Fesztivál néven.

 

Nincs akadály

Használatba vette az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Műveleti Dandár a nemrég átadott MRZR 4 típusú ultrakönnyű taktikai járműveket. Az amerikai gyártmányú gépekről szakmai körökben úgy vélekednek, hogy azok szinte bármilyen tereppel megbirkóznak.

 

Pusztító tűzeső

D–20-as ágyútarackjaikkal gyakorlatoztak a Bakonyban a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. tüzérosztályának katonái.

 

Túlélőverseny

Kétszázan vettek részt az idei Military Survival Run elnevezésű rendezvényen. Magyarország legkeményebb katonai futóversenyén a győzelemhez most sem volt elég önmagában az erő és a kitartás.

 

Nyitott laktanya

Közel négyezer látogatót fogadott a szolnoki helikopterbázis az alakulat csapatünnepéhez kötődő toborzó napon. Ez volt az első alkalom, amikor a helyőrségben dolgozók családtagjai mellett az ország számos településéről érkező vendégek is részt vehettek a kis repülőnapnak beillő rendezvény programjain.

 

HÁTORSZÁG

 

A legendás tábor

A Magyar Honvédség megalakításának 170., illetve az első világháború befejezésének 100. évfordulója mellett helyőrségük 140 éves fennállását is ünneplik idén a Táborfalván állomásozó katonai szervezetek tagjai.

 

A levéltáros

Kereken negyven évet töltött a Hadtörténelmi Levéltár kötelékében – első és egyetlen munkahelyén – dr. Bonhardt Attila ezredes. A kiváló szakember az intézmény igazgatói székéből 2018. május 25-én vonult nyugállományba.

 

Befejezetlen múlt

Huszonöt éves a magyarországi hadisírgondozás újkori története, hiszen éppen negyedszázada, 1993-ban kezdte meg működését az ezzel a feladattal a rendszerváltozás után hivatalos keretek között először foglalkozó szervezet, a Honvéd Hagyományőrző Iroda.

 

A SZENT ISTVÁN elsüllyesztése

Száz esztendővel ezelőtt, 1918. június 10-én süllyesztette el egy olasz torpedóvető rohamcsónak a SZENT ISTVÁN csatahajót. A mai napig a legnagyobb magyar építésű úszóegységet már az első éles bevetésén utolérte a végzete.

 

Berlini győzelem

A Magyar Tartalékosok Szövetsége fővárosi szervezetének csapata nyerte a Németországban rendezett Berlini fal elnevezésű járőrversenyt. Magyarok először győztek ezen a viadalon.

 

Békét a világnak

Hatvanadik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Katonai Zarándoklatot a délnyugat-franciaországi Lourdes-ban. A francia–spanyol határ közelében található kisvárosban ezúttal csaknem 40 ország több mint 14 ezer katonája vett részt a jeles rendezvényen. Magyarországot közel 170 zarándok képviselte.

 

Közérdekű

Összeállításunkban közöljük a honvédelem napja alkalmából kitüntetésben, elismerésben részesültek névsorát, továbbá a 2018. április 23. és május 18. között elhunyt katonák, közalkalmazottak neveit.