Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2014. március

2014. március 18. 10:49

A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.

1595968822
HADERŐ

Megszolgált bizalom

A magyar emberek bíznak a honvédségben. A szervezet a katasztrófahelyzetekben tanúsított helytállásával, a szövetségesek által nagyra értékelt missziós szolgálatával szolgált rá erre a bizalomra. Egyebek mellett ez hangzott el a Honvédelmi Minisztérium éves értékelő és feladatszabó értekezletén.

Stabil és elismert haderő

Tervezett és nem tervezett feladatokban is helyt állt a Magyar Honvédség 2013-ban. A honvédelem rendszere stabil; a tárca a rendelkezésére álló költségvetési forrásokat hatékonyan használta fel. A Magyar Honvédség társadalmi támogatottsága jelentős; a haderő pedig nyitott a társadalom felé – hangzott el az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon tartott évértékelő és feladatszabó értekezleten.

Kollektív bölcsesség

A Visegrádi Négyek (V4) és a Közép-Európai Védelmi Együttműködés (CEDC) tagországainak kiképzési főnökei háromnapos találkozót rendeztek februárban, Magyarországon. A tanácskozáson szó volt a V4-ek közös, alegységszintű harccsoportjának létrehozásáról is.

NAGYVILÁG

Missziós hírek

Megérkezett az afganisztáni Shindand Légibázisra a Magyar Honvédség Mi–17 Légi Tanácsadó Csoportjának 8. váltása. Az új kontingens állományával az előző váltás tagjai részletesen ismertették azokat az oktatási-eljárási rendeket, amelyeket az amerikai fél vezető nemzetként elvár a magyar mentoroktól az afgán helikoptervezetők, fedélzeti technikusok, illetve légi lövészek képzése során.

Radar

A Lockheed Martin szárazföldi felhasználásra áttervezett Aegis-rendszerének tesztépülete hamarosan Romániába kerül. A rendszert a New Jersey állambeli Moorestown városában működő tesztüzem területén egy háromemeletes, az Aegis-rendszerrel felszerelt cirkálók és rombolók felépítményére erősen hasonlító épületben végeztek kísérleteket és méréseket az eredetileg haditengerészeti, repülőgépek és ballisztikus rakéták elleni rakétarendszerrel.

SEREGSZEMLE

Februárban történt

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. harckocsi-zászlóaljának katonái meglehetősen szeszélyes februári időjárási viszonyok között Szomódon, a helyőrségi gyakorlótéren, kezelőszemélyzet-összekovácsolási gyakorlatokkal folytatták kiképzésüket.

Az ideális beteg

Magyarországon egyedülálló klinikai demonstrációs egységgel, skill-laborral bővült az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház. Az új típusú képzési centrumban gyakorlatközpontú, hasznos és alkalmazható tudás szerezhető majd. A skill-labor modell hatékonysága abban rejlik, hogy elméleti tudásra alapozott szimulációs gyakorlatok egymásra épülő sorozatával készítik fel a tanulókat a valós körülményekre, a betegek ellátásra.

A svéd kapcsolat

Svédország kiterjedt védelmi iparral rendelkezik, a svéd haderő is nagyon sok hazai fejlesztésű fegyvert és egyéb haditechnikai rendszert alkalmaz. Ma már elmondható, hogy a skandináv ország hadiipara nem csupán otthon, hanem a világ számos hadseregében jelen van. Ezt Ulf Hammarström, a Svéd Királyi Védelmi és Biztonsági Exportügynökség (FXM) főigazgatója mondta magazinunk érdeklődésére.

Tábori Posta

2008 őszén egy új nemzetközi szervezet alapjai kezdtek kibontakozni a Honvédelmi Minisztérium keretein belül. Nagyjából egy évvel később a NATO önálló, nemzetközi katonai szervezetként akkreditálta és aktiválta a budapesti székhelyű NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központot (NATO Centre of Excellence for Military Medicine – MILMED COE).

HADITECHNIKA

A túlélés iskolája

A bajba jutott pilóta életben maradási esélye nyolcvan százalék fölötti, ha egy órán belül elsődleges orvosi ellátásban részesül. Műveleti területen, szélsőséges időjárási viszonyok között végrehajtott katapultáláskor azonban akár több napba is beletelhet, mire a kutatómentők rátalálnak. Ilyenkor csak önmaga leleményességére támaszkodhat.

Több mint ragadozó

Ha van olyan fegyver, ami ízig-vérig magyar, s nem mellesleg világszínvonalat képvisel, akkor az a Gepárd mesterlövész- és rombolópuska-család.  Az NSzVT nehézgéppuskák csöveit felhasználó Gepárd M1 első példányát 1990-ben mutatták be és 1991-ben rendszeresítették a Magyar Honvédségben. A több misszióban (például Irakban) is alkalmazott fegyver jelenleg is szolgál a Balkánon és Afganisztánban.

HÁTORSZÁG

Film és valóság

Beköltözött Afganisztán a hazai mozikba. Egy négytagú, különleges műveleti Seal-felderítőcsapat (sea, air, land teams) kudarccal végződő bevetését kísérhetjük végig a kényelmes és ami még fontosabb, biztonságos karosszékekből.

Egy nap emlékei

Két pisztolylövés, ami megváltoztatta a világot. A következmények ismeretében nem túlzás így jellemezni a Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörökös és hitvese, Zsófia hercegnő életét követelő szarajevói merényletet. Bár e sorsfordító nap 100 éve volt, a hozzá kötődő tárgyi emlékek közül több még napjainkban is megtekinthető.

Szürkület

A 19. század utolsó évtizedeiben megjelent kiskaliberű, gyérfüstű lőporral működő kézi- és sorozatlövő fegyverek alapjaiban változtatták meg a világ hadseregeinek „ruhatárát". Száműzték az addig használt feltűnő színeket, helyükbe a szürke és a khaki különböző árnyalatai léptek.

Névsorolvasás

A Honvédelmi Minisztérium az 1970-es évek első felében úgy döntött, hogy a felsőfokú tisztképzés utánpótlásának biztosítása érdekében létrehozza a katonai kollégiumok hálózatát, elsőként is az egri intézményt. Az egri katonai kollégium 1974-ben kezdte meg működését: a növendékek polgári iskolákba jártak, de nevelésük a honvédség speciális igényeinek megfelelően történt, vagyis a fiatalokat a katonai pályára készítették fel.

Isten tenyerén

Nézem, csak nézem őket, az életük delén túllévőket. Juhász Gyula szavai kavarognak fejemben: milyen végtelen puhán, szelíden pihennek itt, Isten tenyerén. Itt, Budakeszin, a honvédkórház telephelyén, a tavaly nyáron bezárt Verőcei Betegotthon lakóinak fogadására kialakított 2. számú krónikus utókezelő osztály kórtermeiben. A történet „Kongóban" kezdődött…

A forgatag folytatódik

Forradalmi Forgatag néven, hagyományteremtő szándékkal, 2011 márciusában hívta életre a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megünneplését, eseményeinek felelevenítését szolgáló többnapos programsorozatot. A Forradalmi Forgatag 2014-ben is folytatódik, sőt, amint arról Jakusch Gabriella, a HM HIM múzeumpedagógiai és kiállítási osztályának vezetője magazinunkat tájékoztatta: az idei programsorozat már egyhetes lesz, az eseményekre március 10–16. között várják az érdeklődőket.

Személyi hírek

Hat évig vezethettem a Magyar Honvéd szerkesztőségét. Mivel a következő lapszámban már Szabó Béla, a folyóirat eddigi főszerkesztő-helyettese neve szerepel az első helyen az impresszumban, itt az idő, hogy köszönetet mondjak a Magyar Honvédség katonáinak, tisztjeinek és tábornokainak, hogy az általam irányított magazin munkáját segítették és támogatták. Igyekeztünk bemutatni itthon és külföldön teljesített szolgálatukat, eleget téve a honvédelmi tárca és saját elvárásainknak. 24 éves katonai újságírói pályafutásom meghatározó része volt ez a hat év, melyért köszönettel tartozom a „kiscsapatnak", közvetlen munkatársaimnak és a „nagycsapatnak", a HM Zrínyi Nonprofit Kft kollektívájának is. Megtisztelő volt veletek szolgálni. – Tőrös István

Mátyás király hadserege

Somogyi Győző Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus művész szenvedélye a hadtörténelem. Hagyományőrzőként testközelből is megtapasztalhatta a hadtörténelmi relikviák, ruhák, fegyverek viselésével járó életérzést, s közel negyven éve alkotótevékenységében is fontos szerepet kap a magyar hadi história kiemelkedő személyiségeinek és tárgyi emlékeinek művészi megörökítése.

Költő és katona

A Kodály körönd négy szobra közül utolsóként a Balassi Bálintot megformázó alkotás került a helyére. Pátzay Pál 1959-ben készült munkája a Pálffy János tábornagyot ábrázoló, 1955-ben eltávolított bronzszobrot „váltotta", melynek kőtalapzatáról levésték a kiváló katona rendfokozatára utaló marsallbotot, illetve a barokk virágfüzéreket is.