Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák az iskolában

Szöveg: Petrovics Renáta |  2014. március 18. 11:49

Az első órára való becsengetéskor még úgy tűnt, hogy egy átlagosnak tanítási nap kezdődik a dorogi Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskolában. Néhány diák számára azonban szokásostól eltérő tanórákat tartogatott a nap. A KatonaSuli-programban résztvevő tanulóknak az MH 25. Klapka György Lövészdandár lövészkatonái tartottak elméleti és gyakorlati órákat.

1595968823
Előadás a Magyar Honvédségben használt rendfokozatokról

Az első rendhagyó órát Kovács Balázs főhadnagy tartotta a diákoknak. A fiatal tiszt a Magyar Honvédségben használt rendfokozatokat mutatta meg a középiskolásoknak. Ezt követően, az óra második felében a  Magyar Honvédség Alaki Szabályzatával, valamint a legalapvetőbb alaki foglalkozásokkal, egyebek mellett a tiszteletadás módjaival ismerkedhettek meg a diákok. 

1595968823
Közelharc foglalkozáson

A második órától már nem a tanteremben, hanem az iskola udvarán folytatódott a rendhagyó tanítási nap.  A katonák először – Papp Péter hadnagy vezetésével – bemutatót tartottak a katonai közelharcból. A látványos foglalkozást az iskola több tanulója is kíváncsian leste az ablakokból. .

Befejezésül a diákoknak lehetőségük volt gyakorlatban is kipróbálni az addig látottakat; alaki és közelharc foglalkozáson vehettek részt.

1595968823
A diákoknak lehetőségük volt kipróbálni az addig látottakat

Fotó: a szerző felvételei