Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A békefenntartás ugyanolyan nehéz, mint a béke megteremtése

Szöveg: Szűcs László |  2012. szeptember 27. 18:06

Magyarország és a Magyar Honvédség számára is nagyon fontos, hogy katonáink tovább folytassák szolgálatukat Cipruson – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes a szlovákiai Nyitrán szeptember 27-én, csütörtökön.

A Honvéd Vezérkar főnöke az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszióból (UNFICYP) hazatért szlovák és magyar katonák visszafogadó ünnepségén vett részt. A rendezvényt követően, a honvedelem.hu kérdésére válaszolva a tábornok kiemelte: nagy kihívást jelent a katonák számára a ciprusi külszolgálat, hiszen a fegyverszünet rendkívül törékeny a szigeten.

A Nyitra főterén felsorakozott békefenntartók szeptember 26-án tértek vissza Ciprusról, többségük egy évet szolgált a kettéosztott szigeten kéksapkásként. Évek óta hagyomány, hogy a szlovák visszafogadó ünnepségre a magyar kontingens egy részét is meghívják, hiszen Cipruson, az ütközőzóna 4-es szektorában közösen szolgálnak a két nemzet katonái. Idén húsz magyar békefenntartó és a kontingens parancsnoka – a szektor parancsnokhelyettese – vehetett részt a ceremónián.

1595942166

A hazatérő katonákat Martin Glvác szlovák védelmi miniszter köszöntötte. A háború sújtotta országokban a biztonság nem mindennapi dolog, ám Cipruson a biztonság megteremtésében jelentős szerepet játszottak a téren felsorakozott katonák, akik a demokrácia és a béke fenntartásában is részt vettek – fogalmazott.

A védelmi miniszter megköszönte, hogy a szlovák és a magyar katonák – az ugyancsak a 4-es szektorban szolgáló horvát és szerb békefenntartókkal együtt – becsületesen és professzionálisan végezték el munkájukat.

Josef Panko alezredes, a 4-es szektor és a szlovák kontingens parancsnoka hangsúlyozta: a békefenntartás ugyanolyan nehéz feladat, mint a béke megteremtése, és ennek érdekében a szektorban szolgáló négy nemzet katonái nagyon sokat tettek. Beszéde végén a parancsnok magyarul és szlovákul is megköszönte az elmúlt egy évben végzett munkát.

1595942166

Az ünnepségen felsorakozott katonák ENSZ és UNFICYP medálokat is átvehettek. A magyar békefenntartók zubbonyára dr. Benkő Tibor vezérezredes tűzte fel az emlékérmet. A kontingens munkáját Martin Glvác is megköszönte.

A rendezvény végén Lukács Péter alezredes, a magyar kontingens parancsnoka honlapunk érdeklődésére elmondta: a mostani volt a magyar kontingens harmincadik váltása. „A magyarok közül húszan, kiváló szolgálatuk elismeréseként, meghívást kaptak a nyitrai visszafogadó ünnepségre, amely rendkívül nagy megtiszteltetés számunkra" – emelte ki az alezredes.

1595942166

Fotó: A szerző felvételei