Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kard mestere előtt tisztelegtek

Szöveg: Snoj Péter |  2017. november 21. 19:20

Borsody László mester volt a szó szoros értelmében. Mester, akinek nem diákjai, hanem tanítványai, sőt követői voltak. Ezekből a követőkből alakult ki az az igazi magyar sportág, ebből a követőkből állt össze az a rengeteg dicsőség, amit az első világháborút követően a megalázott és felszabdalt Magyarország magáénak tudhatott, és amire tekintve felemelhette a fejét és szívét – fogalmazott dr. Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára november 21-én, kedden az egykori Tiszti Kaszinó épülete előtt.

1596041501

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység és a Központi Zenekar katonáinak tiszteletadása mellett avatták fel Borsody László őrnagy, a Honvéd Tiszti Vívó Klub vívómesterének emléktábláját Budapesten, a Váci utcában. A Magyar Külkereskedelmi Bank székházául szolgáló, egykori Tiszti Kaszinó falánál tartott ünnepségen dr. Földváry Gábor beszédében kiemelte, hogy Borsody Lászlót nem a véletlen szerencse teremtette a katonai pályára és a kardvívásra. „Nem a vakszerencse, nem a kiszámíthatatlanság tette oda, ahol szolgált: a Ludovika Akadémián, a honvédségben, hanem a saját sorsának, a rábízottak sorsának és a hazája sorsának az alakítása. 1918-tól kezdve két évtizeden keresztül már nemcsak a sportnak, hanem tanítványainak is szentelte életét" – fogalmazott dr. Földváry Gábor.

Pézsa Tibor, olimpiai és világbajnok vívó – aki maga is a Borsody-rendszer tanítványa, később oktatója volt – úgy fogalmazott: ha nem ezen rendszer tanításait követi és nem ugyanolyan színvonalasan adja át mindazt a tudást, amit mesterétől, Szűts Jánostól elsajátított, komoly hiányosság lenne az életében.

1596041502

Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Egyesület elnöke – felidézve Borsody László őrnagy életét és munkásságát – kiemelte azt az 1932-es fordulatot, amikor is a vívómester oktatóként csatlakozott a Honvéd Tiszti Vívó Klubhoz, és az addig küszködő vívócsapat az ő irányítása alatt már az első megmérettetésen második helyezést ért el.

Borsody László őrnagy emléktábláját dr. Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára, Bakonyi András, a Magyar Külkereskedelmi Bank vállalati vezérigazgató-helyettese, valamint Máday Norbert, a Magyar Szablyavívó Egyesület elnöke leplezték le. Az avatást követően az egyesület tagjai rövid bemutatót tartottak a Borsody-iskolára jellemző technikákból.

1596041502

A megemlékezés részeként a jelenlévők megkoszorúzták az egykori Tiszti Kaszinó épületének másik oldalán található emléktáblát is, ahol Kiss Lajos alezredes, a Budapesti Helyőrségi Tiszti Kaszinó Egyesület alelnöke idézte fel az egykor a katonai kulturális életért felelős épület és intézmény történetét.


Fotó: a szerző felvételei