A kommunizmus áldozataira emlékeztek

A honvédelmi miniszter beszédét Babits idézettel kezdte, melynek ma is aktuális üzenete: „a jelent csak a múltból lehet megérteni, a jövőt csak a múlt alapjára lehet felépíteni". Majd így folytatta: „a kommunizmus, és vele a létező szocializmus története része nemzetünk történelmének. Azért gyűltünk ma itt össze, hogy emlékezzünk és hálát adjunk. Emlékezzünk azokra, akik mindvégig kitartottak Isten és az emberek szolgálata mellett, és adjunk hálát értük. Közülük különös szeretettel és tisztelettel fordulunk dr. Rédly Elemér atya felé".

A kommunizmus az emberi életet igyekezett kézbe venni a maga teljességében, az elképzelt boldog és igazságos jövő nevében. Mindent el akart pusztítani, amit nem tudott a befolyása alá vonni és, amit nem tudott céljai szolgálatába állítani. Ezért kellett végképp eltörölni a múltat, vagy legalább is fájó, bús ezer évvé alakítani. Ezért kellet az erőltetett iparosítással szétverni a hagyományos falusi közösségeket, s vele a családokat. Ne legyen más kötelék, más összetartozás, csak ami a hatalom által meghatározott keretek között létezik. Ezért kellett hát az egyházat is megsemmisíteni. Ne legyen más igazság, csak az, amit a hatalom az adott pillanatban annak hirdet.

„Minden korra igaz Jézus tanítása: széles az út, ami a romlásba vezet, keskeny az út, ami az életre visz" – fogalmazott Hende Csaba. A létező szocializmus korszakában, ebben a nehéz és embertelen korban is meg kellett találni Krisztus követésének útjait. Vannak hőseink, akik a legnehezebb időkben is megtalálták ezt az utat. Hűek voltak kicsiben és nagyban, a hétköznapokban és a börtönben is. A hit pajzsával felékesített személyek közös vonása, hogy a rendkívül nehéz időkben minden emberi gyengeségük és gyarlóságuk mellett is követendő és követhető példát állítottak valamennyiünk elé.

Beszéde további részében a honvédelmi miniszter feltárta annak a sötét korszaknak a hátterét, amelyben a győri plébános hite szerint tette, végezte küldetését: Elemér atya 1953-ban válaszolt a hívó szóra és ekkor lépett papi pályára. Ez az év a Rákosi-korszak terrorjának a csúcspontja. A vértanúk, a meggyilkolt nyomorékká és bilincsbe vert állhatatosak és az életre megroppantott esendők ideje. Papoké és híveké. 1956 a nemzet hatalmas erőfeszítése volt, mennyi áldozat és mindhiába. A társadalom igyekszik konszolidálódni, beépülni a gulyás-kommunisták által kínált jólét, igen csak szűkös keretei közé. A módszerek is változnak. Már nem verték szét a kisközösségeket, nehogy azok újraszerveződjenek, és újabb energiát kelljen fordítani a felkutatásukra. Ezért inkább a közösségekbe, plébániákra, szemináriumokba beépültek a rendszer besúgói és igyekeztek az ellentétek szításával zülleszteni és bomlasztani. Hiteltelenné tenni minden lehető eszközzel a krisztusi üzenetet.

Elemér atya a börtönt is megjárta társaival azért, mert ezt a kompromisszumot nem volt hajlandó megkötni. Bojkottálták az egyházra erőszakolt papi békemozgalom gyűléseit, majd ezután az emiatt kidobott szeminaristáknak nem voltak hajlandók elengedni a kezét. Börtön és eltiltás járt mindezért.

„Papnak lenni minden időben és korban hatalmas küldetés" – mondta Hende Csaba. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy a ’80-as évek elejére már csak azok maradtak gyakorló keresztények, akiknek meghatározó személyes élményük volt az ilyen tanúságtevő papoknak köszönhetően. Milyen hallatlanul értékes volt az a munka, amelyet Elemér atya társaival együtt az országos hitoktatási bizottságban végzett, amely nagyon keményen dolgozott a hitoktatás megújításáért.

„A kommunizmus és vele a létező szocializmus kora végérvényesen és visszavonhatatlanul véget ért" – szögezte le a honvédelmi tárca vezetője. Ám itt hagyott romjait, a cinizmust, a jóra való restséget, a közönyt, a keresztény közösség megvetését még nagyon sokáig fogjuk kerülgetni. A mély válságot, amely most alapjaiban rázza meg az államot és a magyar társadalmat, az egész nemzet életét végső soron erre a rettenetes örökségre vezethetjük vissza. A jelent csak a múltból lehet megérteni, a jövőt csak a múlt alapjára lehet felépíteni. A kor, amelyben élünk szintén nehéz kor, mert ennek a kornak is megvannak a maga kísértései. Ma nem a fortélyos félelem, hanem inkább a fortélyos kényelem és az anyagi javakhoz való végzetes ragaszkodás igazgat. Ebben a korban is szükség van olyan emberekre, akik a keskeny úton járnak. Mindnyájunk feladata az, hogy összes gyarlóságunkkal együtt mi is ezen az úton járjunk. Ehhez kérjük ma isten áldását és segítségét – fogalmazott a miniszter.

A díj létrejöttének rövid történetét fémjelzi, hogy dr. Horváth Béla 2000-ben az Országgyűlésben kezdeményezte a „Kommunizmus áldozatainak emléknapját", amit elfogadtak. Ennek kapcsán elhatározta, hogy díjat alapít Gyurkovics Tibor (1931-2008) íróval közösen, azon élő egyházi személyek számára, akik a kommunista diktatúra évtizedeiben hűek maradtak hitükhöz, magyarságukhoz.

Évente csak egy élő személy kaphatja meg a „Parma fidei – a hit pajzsa" kitüntetést és a „Hazámért – hitemért" érdemérmet, amiket Mádl Dalma asszony ad át minden évben. A kitüntetést Madarassy István szobrászművész készíti, az arany érdemérem tervezője Bozó József éremtervező. 2007-es esztendőtől kezdve a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíjat ajánlott fel, így a kitüntetett megkapja a ,,Világ királynője" szobrot is.

 Fotó: MTI