Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Nagy Háború Zalaegerszeget sem kímélte

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2018. november 23. 15:32

„Nekünk, akik a honvédelem kötelékében dolgozunk, különösen fontos a múlt megismerése, feldolgozása, és ennek jelentős részét képezi az elesett katonák emlékének megőrzése, ápolása, síremlékeik védelme, karbantartása” – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes november 23-án, a zalaegerszegi Olasz temető avatási ünnepségén.

1599196339
Németh Szilárd avatóbeszédében kiemelte: miközben az itt nyugvó katonákra emlékezünk, ne feledjük el azokat a zalai bakákat sem, akik idegen földben álmodják örök álmukat. Mint ismeretes, Zalaegerszeg és Zala Vármegye katonái zömmel a magyar királyi 20. honvéd gyalogezred, a császári és királyi 48. gyalogezred, valamint a magyar királyi 6. honvéd huszárezred kötelékében vettek részt a Nagy Háborúban. A 6-os honvéd huszárok hősi halottainak állít emléket a városban 1922-ben felállított emlékmű.

„Közülük most egy személyt emelnék ki, az innen mintegy 20 kilométerre fekvő Tófej falu szülöttjét, Nádasdy Andrást. A 19 esztendős fiatalember tartalékos zászlósként került ki az orosz frontra 1915 decemberében, ahol szakaszparancsnoki beosztásban vezette huszárjait. Alig több mint fél év elteltével, 1916. július 28-án, a bartniki csatában esett el, és hősiességéért kiérdemelte az altiszti és legénységi állománynak adható legmagasabb kitüntetést, az Arany Vitézségi Érmet. Eltemetésére a csatahely mellett került sor, csontjai ma is ott porladnak, távol a hazától. Az ő sorsának felidézésével emlékezzünk a hazájuktól távol, itt eltemetett katonákra, legyenek ők bármely nemzet szülöttei" – hangsúlyozta a miniszterhelyettes. Hozzátette: jó érzés látni, hogy száz évvel a Nagy Háború befejezése után milyen nagyszerű összefogásra vagyunk képesek a jó ügy érdekében.

1599196340
Elhangzott: a Honvédelmi Minisztérium támogatásának köszönhetően Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata az Olasz temetőben, a Botfai köztemetőben, és a zalabesenyői temetőben összesen 670 hadisírt és két emlékművet újított fel. A bécsi hadilevéltár Zalaegerszegre vonatkozó nyilvántartása alapján a katonai temetőkben összesen 984 bosnyák, lengyel, orosz, román, szerb, montenegrói és olasz katona nyugszik. Az ismeretlen hősi halottakra, akiket tömegsírba temettek, magas obeliszk emlékeztet.

1599196340
A sírokat és az emlékművet Jákob János dandártábornok, a HM Protestáns Tábori Püspökség püspöke és Berta Tibor ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke áldotta meg és szentelte újra.

Az emlékműnél többek között Németh Szilárd, Vígh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és dr. Vadvári Tibor, Zalaegerszeg alpolgármestere helyezték el a kegyelet és a megemlékezés koszorúit.

Fotó: a szerző felvételei