Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A művelet sikere az alapos gyakorlás

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. november 23. 14:30

November 23-án, pénteken véget ért az Alapos Bázis 2018 Törzsgyakorlás. A négy héten át tartó gyakorlás elérte kitűzött célját, és jó alkalmat adott minden végrehajtó, irányító és támogató feladatot ellátó szervezet részére saját feladatrendszerének begyakorlására.

1599196337
A törzsgyakorlás során a hátországvédelmi feladatok, valamint a befogadó nemzeti támogatásból adódó feladatok kerültek előtérbe. A Magyar Honvédség teljes műveleti vezetését átfogó törzsgyakorláson első alkalommal vett részt a Székesfehérváron települő NATO Erőket Integráló Elem.

A résztvevők a különleges jogrendi időszakban előforduló feladatokat gyakorolták, úgymint a különböző veszély- és katasztrófahelyzetek, a rendkívüli állapot, a szükség állapot, a megelőző védelmi helyzet, a terrorveszélyhelyzet, a váratlan támadás okozta veszélyhelyzetek. Kitalált, ám életszerű helyzeteket imitáltak és vizsgálták a közös feladatok együttműködési lehetőségeit, az egyes döntések következményeit és az azok mögött megvalósuló tevékenységeket. Külön hangsúlyt helyeztek a migrációs válságkezelésre és a hibrid hadviselésre.

1599196337
„A művelet sikere az alapos gyakorlás és a kiképzett törzsek. A katonák legfontosabb feladata békében a kiképzés, ezen belül a gyakorlatok, így kiemelten kell kezelni az Alapos Bázis 2018 Törzsgyakorláshoz hasonló kiképzési rendezvényeket" – hangsúlyozta Birovecz István ezredes, a gyakorlattervező osztály vezetője. Elmondta, hogy a gyakorlás tervezésébe és a végrehajtásba közel 20 katonai szervezetet vontak be, ezért a tervezés közel sem volt egyszerű feladat.

„A törzsgyakorlás mindenképpen előremutató, hiszen a részt vevő szervezetek között egyértelműbbé vált a hátországvédelmi és a befogadó nemzeti támogatás feladatköre és annak hatáskörei. Javítani kell a jövőben a tervezési dokumentumok minőségén és az időben történő rendelkezésre állásán – emelte ki az ezredes.

A gyakorlat igazgatója, Apáti Zoltán dandártábornok, kiképzési csoportfőnök szakmai irányítása mellett a gyakorlatot a HVK Kiképzési Csoportfőnökség Gyakorlattervező Osztálya tervezte meg. A gyakorlat levezető parancsnoka Lőrincz Gábor ezredes, a HVK Hadműveleti Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke volt.

A gyakorlat feladatzáró megbeszéléssel fejeződött be pénteken.

1599196337