Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A sport helytállásra és tisztességre nevel

Szöveg: Antal Ferenc |  2017. augusztus 26. 14:24

„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megpróbáljuk gyermekeinket rászoktatni a sportos életmódra” – jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a Veterán Szabad- és Kötöttfogású Birkózó Magyar Bajnokság megnyitóján, augusztus 26-án Miskolcon.

1596037869

„Önök olyan sportág mellett tették le a voksukat, amelyben egy életen keresztül küzdeni kell" – fogalmazott a honvédelmi miniszter a szombati megnyitón. A Miskolci Egyetemi Körcsarnokban tartott beszédében dr. Simicskó István úgy fogalmazott: a birkózószőnyeg a világ kicsinyített mása, hiszen az életben is folyamatosan küzdeni kell céljainkért. Erre pedig kiváló eszköz a sport, amely az élet küzdelmeiben való helytállásra és tisztességre nevel. „Ez napjainkban különösen fontos, amikor azt látjuk, hogy a világ elmegy a virtuális tér irányába, amely nagy veszélyt jelent gyermekeink számára. Ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megpróbáljuk őket rászoktatni a sportos életmódra" – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

1596037869

Wolfgang Behringer német sporttörténészt idézve dr. Simicskó István rámutatott: a sport nem más, mint kulcs a társadalom működési módjához, hiszen ha sportolókkal, főleg, ha küzdősportban edződött emberekkel találkozunk, a tisztesség, a határozottság és a nyílt kiállás az első, ami szembeötlik. Fontos, hogy társadalmunk nyílt, egymást segítő, sportszerű nemzetté váljon – mondta a tárcavezető.

1596037870

A nyitóbeszédeket követően dr. Simicskó István elismeréseket adott át azoknak, akik aktív szerepet vállalnak a birkózósport támogatásában, majd a honvédelmi miniszter is tárgyjutalmat vehetett át Rónai Kálmántól, a Borsod megyei Birkózó Szövetség elnökétől a Borsod megyei birkózás támogatásáért.

1596037870

Fotó: Dévényi Veronika