Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Altisztnek lenni hivatás

Szöveg: Takács Vivien |  2018. október 26. 13:04

132 katona tett esküt október 26-án délelőtt Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A honvéd altisztjelöltek, pályakezdő tisztek és altisztek, valamint szerződéses legénységi állományú katonák ünnepélyes eskütételén részt vett Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is.

1599195130
Korom Ferenc altábornagy ünnepi köszöntőjében elmondta: a ma altisztjei nem lehetnek egyszerű végrehajtói a katonai feladatoknak. „Önök nemcsak a feladatok végrehajtásáért, de annak szervezéséért és vezetéséért is felelősséget viselnek majd. Altisztnek lenni nemcsak egy munka, hanem hivatás" – hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnöke. Hozzátette: a katonák az esküjükkel megerősítették, hogy megvédik hazájukat. „Esküjükkel egy új közösség tagjai közé léptek, amely közösség számára hazájuk szeretete, annak elkötelezett és áldozatkész szolgálata örök érték" – fejtette ki az altábornagy.

A Honvéd Vezérkar főnöke kijelentette: az esküt tett katonák egy a teljes megújulás folyamatán elindult Magyar Honvédségnek váltak teljes tagjaivá. „A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében a Magyar Honvédség minden területen megújul, hogy valódi 21. századi haderőként mindig, minden körülmények között a haza és a magyar emberek rendelkezésére állhasson. Ez azonban nem képzelhető el elkötelezett, esküjében és morális tartásában szilárd személyi állomány nélkül. Önöknek így kell dolgozniuk az elkövetkező időszakban, nemcsak az iskolapadban, hanem majd az altiszti esküjük után, a Magyar Honvédség feladataiban is" – hangsúlyozta az altábornagy.

1599195130
Az ünnepi beszédet megelőzően Vajda Pál honvéd altisztjelölt mondta el társai előtt az eskü szövegét, majd Berkecz Gábor, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója adott át emléklapot az egykori honvéd középiskolás altisztjelölteknek.

Az esküt tevő honvéd altisztjelöltek az ünnepség után folytatják tanulmányaikat az MH Altiszti Akadémián, míg az esküt tevő szerződéses állomány megkezdi katonai szolgálatát a Magyar Honvédség valamely alakulatánál. A tízhetes egységes alapkiképzés alatt az MH Altiszti Akadémiához bevonuló állomány elsajátított minden, a katonai szolgálat ellátáshoz szükséges alapvető ismeretet: az alaki, szolgálati szabályzat, lőkiképzés, harcászat, műszaki, egészségügyi és egyéb ismeretek mellett kiemelt figyelmet kapott az állomány fizikai felkészítése is.

1599195131
Fotó: Rácz Tünde