Amikor beszélhet is a búvár…

Márton Róbert főtörzsőrmester, C fokozatú búvároktató, a Magyar Honvédség egyetlen mesterbúvára, a tanfolyam vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a tanfolyamon részt vevők az első héten, a szentesi laktanyában található búvárkiképző bázison a legfontosabb elméleti ismereteket tanulták meg a búvárfelszerelésről, valamint a víz alatti munka során alkalmazott pneumatikus és hidraulikus fúró-, vágó- és feszítőeszközökről.

Következő lépésként a beöltöztetést – vagyis a búvárruha, a jellegzetes, sárga színű sisak és a hozzá tartozó „kiegészítők", azaz csövek, lámpák felvételét –, továbbá az úgynevezett egyéni merülőbázis kialakítását sajátították el a résztvevők, akik természetesen azt is bemutatták, hogy miként tudnak a víz alatt úszni, illetve gyalogolni. Utóbbi csak látszólag könnyű feladat, valójában olyan, „mint a Holdon való séta", azaz „fizikálisan megerőltető" – mondta Márton főtörzsőrmester.

A tanfolyam vezetőjétől megtudtuk azt is, hogy a kurzus résztvevői a szentesi alakulatnál lévő tanmedencékben gyakorolták a víz alatti fúrást is; először jó látási viszonyok között, majd ezt követően – mintegy utánozva a folyó- és állóvizekre jellemző „zéró látást" – eltakart sisakkitekintővel. A búvároknak egy fából készült képkeretet kellett legyártaniuk a víz alatt, a kiképzők eközben pedig arra ügyeltek, hogy folyamatosan „szóval tartsák" a feladatot végrehajtó katonákat.

Utóbbinak azért van jelentősége, mert a búvároknak hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a Kirby Morgan felszerelést használva lehetőségük van szóban is kommunikálni egymással és a medencén kívül tartózkodókkal, így nem kell a korábban megtanult és minden esetben alkalmazott kézjelekre hagyatkozniuk – árulta el Márton főtörzsőrmester.

A következő nagy feladat a hárompolcos tároló-fémállványok víz alatti megépítése volt. A polcrendszernek tökéletesen vízszintesnek és centiméter pontosságúnak kellett lennie, s ráadásul a búvárok csak azokat a szerszámokat használhatták, amelyeket a kommunikációs rendszeren keresztül kértek és a felszínről, kötélen eresztettek le nekik – részletezte a tennivalókat a tanfolyam vezetője, akitől megtudtuk azt is, hogy a résztvevők az első hét lezárásaként olyan feladatokat is kaptak – például tolózárak „vakon" történő szerelését –, amelyekkel egy esetleges árvízvédelmi feladat során találkozhatnak.

A tanfolyam második hetében a Szentest kettészelő Kurca-patakban, illetve Csongrádon, a Holt-Tiszán folytatódott a felkészítés. A közel három méter mély vizekbe merülve –„nulla" látásban és combig érő iszapban haladva – az önmentési és mentési technikákat, valamint a vízbe jutást és a vízből való kijövetelt gyakorolták a katonabúvárok. A harmadik héten ismét „komolyabb" feladatok vártak a kurzus résztvevőire: a mályi bányatóban 13 darab, egyenként három méter hosszú és 12 centiméter átmérőjű facölöpöt kellett a búvároknak a víz alá lesüllyeszteniük, ott összeállítaniuk és rögzíteniük.

Ezt a víz alatti platformot a későbbi búvárkiképzések során szeretnék majd használni, megépítése azonban jó gyakorlási lehetőség volt a mostani állománynak − emelte ki Márton Róbert, hozzátéve: a két-két órás merülések komoly megterhelést jelentettek a katonáknak, hiszen a víz mindössze 5 Celsius-fokos volt. Szerencsére az ilyen esetekre használható úgynevezett „száraz" búvárruha megvédte őket a kihűléstől.

A tanfolyam szigorú elméleti és gyakorlati vizsgával zárult, Márton Róbert főtörzsőrmester szerint azonban aki akarta, az tudta teljesíteni a feltételeket.

Fotó: Debreczeni László (MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred)