Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átvették a szablyát az idén végzett tisztjelöltek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 17. 13:50

A most végzett honvédtisztjelöltek jobb feltételekkel indulnak el a katonai pályán, mint az előttük álló nemzedékek – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a hadtudományi és honvédtisztképző kar diplomaátadó ünnepségén.

1595998834

Ez a 94 fiatal – fogalmazott a miniszter – „készen áll arra, hogy életét feltegye a nemzet szolgálatára". Ezzel együtt a miniszter felhívta tisztjelöltek figyelmét, hogy már ott vannak a sarkukban a még jobbak.
A miniszter elmondta: parancsőrtisztjét, Tar László őrnagyot – aki egykor felderítőként végzett, megjárta Afganisztánt, és nemrég tért vissza az Egyesült Államokból – felkérte arra, hogy „nézzen utána" a most végzett tisztjelölteknek. Hende Csaba szavai szerint parancsőrtisztje úgy fogalmazott: „ezek a fiatalok jobbak, mint amilyenek mi voltunk". Tapasztalatai szerint az avatás előtt álló tisztjelölteket fölényes nyelvtudás, magabiztos informatikai tudás jellemzi, és öntevékeny hozzáállásukkal is bizonyították alkalmasságukat a katonai pályára.

Hende Csaba beszédében kitért arra is, hogy idén júliusban új időszámítás kezdődött a Magyar Honvédségben: bevezették a katonai életpályamodellt, amelynek részeként 2019 januárjáig összesen átlagosan 50 százalékkal emelkednek a katonai fizetések. A miniszter kiemelte továbbá, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Ludovika Zászlóalj páréves, közös történetében egy újabb fejezet zárul. Hende Csaba ugyanakkor kiemelte: a most végzettek egyetemi éveik során nemcsak tudást, élethivatást kaptak, hanem – a korábbi időszakokkal ellentétben – megtapasztalhatták „egy jó ügyért dolgozó, kitűnő bajtársakból álló egy igazi honvédalakulat világát".

1595998835

Patyi András, az egyetem rektora köszöntőjében kiemelte: a Magyar Honvédség a hazáért tenni, áldozni képes parancsnokokat követel meg. Ehhez komoly képességekkel, kiemelkedő tudással, bátorsággal, kitartással kell rendelkezniük. A rektor felidézte: a száz évvel ezelőtt megnyílt olasz fronton – ahol sok magyar katona is harcolt – ország, világ láthatta, hogy bátorsággal és kitartással a nagy túlerő is legyőzhető.
A rektor szerint a mai törvénytelen bevándorlástól, annak ismert és még ismeretlen terheitől rogyadozó Európa, valamint a szomszédos országban zajló háború ellenére még mindig vannak, akik megkérdőjelezik a hadsereg szükségességét. Felhívta a figyelmet, hogy a katonák feladatai közé tartozik – mint azt az alaptörvény is rögzíti – Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak védelme is. Ez utóbbinak napjainkban kiemelt szerepe lett – emelte ki.
Az egyetem rektora a végzett tisztjelölteknek megköszönte bátorságukat, hogy a honvéd tiszti hivatást választották, a követelményeket teljesítették és készen állnak a szolgálatra.

1595998835

Az ünnepségen a rektor és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök elismeréseket adott át mindazoknak, akik kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el.
Az ünnepségen Hende Csaba a végzett honvédtisztjelölteknek átadta szablyájukat. A tisztjelöltek a hagyományokhoz híven augusztus 20-án, csütörtökön a Parlament előtti Kossuth téren mondják majd el katonai esküjüket, a melyet a most átvett kardjuk meglendítésével „A hazáért mindhalálig!" felkiáltással zárnak.


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária