Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az egészséges katonák és a sport szerepe a haderő építésében

Szöveg: MH Egészségügyi Központ |  2019. április 26. 18:26

Április 26-án folytatódott a Honvédkórház megalakulásának 120. évfordulója alkalmából szervezett Sport és egészség a honvédelemért című tudományos konferencia Budapesten.

1599201749
A rendezvény második napjának nyitó előadását prof. dr. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára tartotta. Az új egészségügyi kultúra hazai bevezetésének részleteit ismertetve elmondta: a program azokon, a főleg amerikai kutatásokon alapszik, melyek kimutatták, hogy az elhízás miatt a fiatalok háromnegyede alkalmatlan katonának. Hozzátette: a gyermekkori elhízás nemcsak az Egyesült Államokban, hanem világszerte egészségügyi kockázatot jelent.

1599201749
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar egészségügyi ágazat néhány éve programot hirdetett a probléma megoldására, ennek része a mindennapos testnevelés bevezetése az iskolákban, valamint azon törvények elfogadása, amelyek segítik a helyes iskolai táplálkozást. A kormányzati döntésnek köszönhetően – a 15 évesek között – az európai átlaghoz viszonyítva megállt az elhízottak arányának növekedése. Mindez a program generációkra történő kiterjesztését ösztönzi – fogalmazott.

1599201749
A tudományos konferencia második napján szó esett – egyebek között – a lágyrész-sérülések, a gerincbetegségek, a mozgásszervi rendellenességek kezelésének módszereiről és tapasztalatairól. A téma katonai és civil egészségügyi szakértői bemutatták a honvéd testalkati programot, kiemelve a mozgás és a sport szerepét a prevencióban, a gyógyításban és a rehabilitációban. Emellett szóltak arról is, hogy milyen szerepe van az egészséges katonának és a sportnak a haderő építésében. A konferencia előadásait – élő, internetes közvetítésben – több egyetemen is végig követhették az érdeklődők.

Az MH Egészségügyi Központ által szervezett kétnapos szimpózium legfontosabb célja a legújabb kutatások eredményeinek bemutatása volt, ráirányítva a figyelmet a sport, az egészség és a honvédelem egymást kölcsönösen támogató területeire, különös tekintettel a fiatalabb generációk hazafias nevelésére.

1599201750
Fotó: Szabó Lajos zászlós