Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bach mindenkinek

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. március 24. 8:53

Különleges koncertet adott az MH Tata Helyőrség Zenekar március 23-án, a Gödöllői Királyi Kastélyban. A Bach Mindenkinek Fesztiválon a katonákkal lépett fel többek között Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester és Harcsa Veronika is.

1599200443
Kilenc évvel ezelőtt Dale Henderson csellista New Yorkban indította útjára a Bach in the Subways programot, amellyel a klasszikus zene iránti érdeklődést szerette volna növelni. A nemzetközi programnak óriási sikere lett: minden év márciusában, Bach születésnapja környékén a világ különböző országaiban nyilvános helyeken adnak koncertet a zenészek.

1599200443
A sorozathoz hazánk 2015-ben csatlakozott, akkor még öt belvárosi helyszínen csendültek fel Bach dallamai. A Bach Mindenkinek Fesztivál azóta óriási népszerűségnek örvend. Kovács Zalán László, a fesztivál igazgatójának elmondása szerint 71 település 250 helyszínén több mint háromezer fellépővel várták, várják a közönséget köztereken, aluljárókban, templomokban és koncerttermekben a március 16-tól 25-ig tartó eseményen. A programok ingyenesek, az összes fellépő önkéntesen és ingyen vesz részt az eseményen. A szervezők célja volt az is, hogy a Bethesda Gyermekkórház számára adományt gyűjtsenek, amellyel egy lélegeztetőgép vásárlását segítik.

1599200444
A Bach Mindenkinek Fesztiválon már több alkalommal felléptek katonazenekarok, kiemelkedő munkájukat 2018-ban Fesztiváldíjjal jutalmazták. Idén megtisztelő ajánlatot kapott az MH Tata Helyőrség Zenekar, amely a szabadtéri fellépés mellett egy kiemelt eseményen vett részt: a Gödöllői Királyi Kastélyban tartott nagy sikerű koncertet, amelyen Balázs Attila őrnagy mellett Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester dirigálta a zenekart. Az est és a koncert különlegességét emelte Harcsa Veronika, Bábel Klára hárfaművész, és Demeniv Mihály harmonikaművész is. A zenekart Csikány Tamás ezredes, a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője mutatta be a közönségnek.

1599200444
Mint azt Kovács Zalán László, a fesztivál igazgatója kérdésünkre elmondta, a fúvószenének ilyen egyedi kiemelése a magyar kulturális közegben történelmi jelentőségű eseménynek számított.

1599200444
Fotó: Hanula Gábor