Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Célok megsemmisítve

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. június 18. 9:30

Minden célpontjukat megsemmisítették a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred katonái a Tobruq Legacy 2019 elnevezésű többnemzeti légvédelmi rakéta harcászati gyakorlaton és éleslövészeten a lengyelországi Ustkában. A gyakorlatot Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is megtekintette.

1599204128
A győri rakétások számára azért is volt kiemelkedő jelentőségű az esemény, mert a 2017-es csehországi lövészetet követően, idén már nemcsak a Mistrallal, hanem hat év után újra a KUB (SA-6) légvédelmi rakétákkal is lőhettek. Az idei – közel három hétig tartó – gyakorlaton hazánkat egy 150 fős kontingens képviseli, akik a kiérkezést követő összekovácsolási mozzanatok, valamint az adat- és hangkapcsolati rendszertesztek után június 10-én kezdték meg a harcászati gyakorlat komplex, forgatókönyv szerinti végrehajtását.

A sikeres gyakorlatot követően Korom Ferenc altábornagy kérdésünkre úgy fogalmazott: nagyszerűen teljesítettek a magyar katonák, ebben pedig benne van sok-sok hónap vagy akár év kemény munkája. „A kiképzettség szintjét a lőtéren lehet bizonyítani. Amit ma láttam, számomra nagyon megnyugtató volt, katonáink kiképzettségi szintje és maga a technika állapota egyaránt" – értékelt a Magyar Honvédség parancsnoka.

1599204128
Fotó: Rácz Tünde