Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy múzeum, ami kifejezi a múlt iránti tiszteletünket

Szöveg: Gyergyói Zsolt |  2016. szeptember 1. 21:28

Közép-Kelet Európa legnagyobb katonarepülés-történeti kiállítása nyílt meg Szolnokon szeptember 1-jén, csütörtökön.

„Nemzetközi értelemben is egyedülálló a szolnoki Interaktív
Repüléstörténeti Kiállítóhely" – jelentette ki a honvédelmi
miniszter a 2,7 milliárd forintból épült létesítmény
ünnepélyes megnyitóján.

A rendezvényen részt vett dr. Benkő Tibor
vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök; dr. Koller József ezredes, az MH
86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott parancsnoka; Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere;
Beer Miklós, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke; Németh Lászlóné, a
Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és
postaügyekért felelős államtitkára; dr. Bene Ildikó
országgyűlési képviselő, valamint a város és a RepTár képviselői.

1596018987

Dr. Simicskó István megnyitóbeszédében úgy fogalmazott, hogy ez a múzeum is
egyfajta értéktár, amely kifejezi múltunk iránti tiszteletünket
és egyben azon emberek munkája iránti tiszteletünket is,
akik megalkották ezeket az értékeket. A tárcavezető hozzátette: 1914-től napjainkig a repüléstörténet is kifejezi, hogy óriási
tettekre, nagyon komoly alkotásokra képes az emberiségnek azon
része, akik gondolkodnak, bátran döntenek és alkotnak, létrehoznak
valamit a közösség számára.
„Meg kell hajolnunk az emberi nagyság előtt, hiszen ki gondolta volna száz, kétszáz évvel ezelőtt, hogy
az emberiség ilyen eszközöket képes létrehozni"− tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Dr. Simicskó István azt is elmondta, hogy Szolnok katonaváros, ahol helikopterbázis
működik, és otthont ad az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezrednek, valamint
kiképző központ is egyben. Szolnok Magyarország biztonságának egyik
fellegvára, és az itt dolgozó katonák százai szolgálnak a
határon, védik Magyarország biztonságát, valamint hatékonyan fellépnek a jelenkor
kivívásaival szemben.

Szalay Ferenc polgármester beszédében köszönetet mondott
a Magyar Honvédség minden katonájának, aki segítette a város
fejlődését.

A múzeumot Beer Miklós, a Váci Egyházmegye
megyés püspöke áldotta meg, aki úgy fogalmazott, hogy „amikor áldást
kérünk mi, hívő emberek, fölismerjük az Úristentől kapott
lehetőségeinket, és észrevesszük, hogy mit adott a kezünkbe a
természet törvényeivel, de ugyanakkor figyelünk a szándékára is,
hogy mit vár tőlünk".

1596018987

A megnyitóünnepség részeként a nemrégiben aranyérmet nyert ejtőernyős-válogatott ugrott célba és hozta le azokat az ollókat, amelyekkel a honvédelmi miniszter, a polgármester, a megyéspüspök és az országgyűlési képviselő asszony vágták át a szalagot, így a RepTár hivatalosan is megnyílt.
A válogatott tagjai a megnyitót követően ajándékot adtak át a
honvédelmi miniszternek.

A RepTár Interaktív Repülőmúzeum a
Szolnokon működő honvédségi Repülőmúzeum új helyszínre
költöztetésével és kibővítésével megvalósult fejlesztés. A
honvédelmi tárca a RepTár-projekt indulásának kezdete, vagyis 2012
óta jelentős szerepet vállalt a tervezési, előkészítési és
megvalósítási munkálatokban. A kiállítóhely egyedisége abban rejlik,
hogy a hazai katonai repüléstörténeti kiállítás gyűjteménye
egyetlen, erre a célra létrehozott helyszínen lesz látogatható. A
szolnoki indóház önmagában is egy kuriózum, hiszen műemléki védelem alatt álló épület, egyben
Magyarország legrégebbi vasútállomása. A klasszicista stílusú
épületet a RepTár-projekt keretében, eredeti pompájában
állították helyre.

1596018988

A megnyitót követően a nagyközönség számára is láthatóvá válik és a kezdetektől végigkövethető a
magyar repülés története. Egyebek mellett szemügyre vehetik az érdeklődők az id. Rubik
Ernő által tervezett vitorlázógépet, a Góbét, de a MiG
vadászrepülőgépek több generációja is megtalálható itt.
Az Il−2 Sturmovik csatarepülőgép − amit még a II. világháború
idején lőttek le a Balaton fölött és 1999-ben találtak meg balatoni
halászok − minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat majd számot az idelátogatók körében.

A múzeum 60 ezer négyzetméteres szabadtéri, illetve
négy és félezer négyzetméteres fedett kiállítóterében nemcsak a
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum rendkívül értékes
gyűjteményét − repülőgépeit és légvédelmi eszközeit –
mutatja be, de modern, interaktív múzeumpedagógiai eszközökkel is
segíti az ismeretszerzést. Helyet kapott itt egy hatállomásos MiG−29 szimulátorpark és egy 4D-s mozi is, de kalandpálya
és tematikus játszótér is rendelkezésre áll, így a RepTár nemcsak
kulturális élményt nyújthat, hanem akár egész napos családi
szórakozást is.

Fotó: Dévényi Veronika