Ép testben, széplélek
Szöveg: Vastagh László | 2011. január 26. 11:02„Eljutunk mindenhova, ahova a madár jár” s a Tiszti Kaszinó Honvéd Hagyományőrző Egyesület jóvoltából – Felvidék és Szentendre után – január 25-én az Alföld szívében, Szolnokon „ért földet” a Vándorúton A Magyar Művészetért Élőtárlata Árpádhalomtól Zetelakáig című kiállítás. Abban a városban, amelynek nagy múltú repülőterén az 1940-es évek elejétől folyamatosan állomásoznak katonai repülők, s ennek köszönhetően a város a magyar katonai repülés meghatározó tényezőjévé vált.
különleges műveleti zászlóalj, könnyű vegyes zászlóalj és a helikopterbázis katonái
mellett a lakóhelyük közel ezer éves történelmére büszke városlakók is
megtekinthetik a szobrászat, festészet, grafika, iparművészet, fotó- és
könyvművészet a magyar ezredfordulón soha nem látott alkotásait a Magyar
Művészetért Díj művészeitől.
Az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázis
művelődési házában a magyar kultúra napja alkalmából rendezett eseményen Kun
Szabó István ezredes, a szolnoki Tiszti Kaszinó Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke, majd Balázs Péter, a
Szigligeti Színház igazgatója mondott köszöntőt, ezt követően pedig Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke megnyitotta a kiállítást.
A szervező Tiszti Kaszinó Honvéd Hagyományőrző Egyesület nevében Kun Szabó István ezredes köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, azért szervezték meg a kiállítást, hogy a magyar kultúra napjáról az egyesület is méltóképpen tudjon megemlékezni. Az elnök külön megköszönte a lehetőséget Lamos Imre dandártábornoknak, a bázis és a helyőrség parancsnokának, Szászvári Lajosnak, a HM Rekreációs, Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, valamint Gubcsi Lajosnak, akivel mindössze néhány hónapja ismerik egymást, ám már ismeretségük kezdetén felmerült annak a gondolata, hogy az élőtárlatot méltó lenne elhozni Szolnokra.
kiemelte: a tárlat páratlan abban a tekintetben, hogy integrálja a magyar
művészetért díjjal kitüntetett festők, iparművészek, fotó- és könyvművészek,
építészek, szobrászok műveit, ezredfordulós védjegyét és valóban eljut oda
is, ahol eddig még nem járhattak előttük mások.
Olyan művészek nevét emelte, Aknay János, Búza Barna, Györfi Sándor, a Herendi
Porcelánmanufaktúra, Kokas Ignác, Kő Pál, Kubinyi Anna, Makovecz Imre,
Melocco Miklós, Péreli Zsuzsa, Schéner Mihály, Schrammel Imre, akiknek alkotásait
művésztársaikkal együtt láthatják az érdeklődők. A parázs most is ott lapul
a fiatalok lelkében, csak le kell róluk fújni a hamut.
Nekünk művészeknek a
tűz ismerete, óvása, tudása a dolgunk, és amikor eljön a pillanat, a hamut
lefújjuk. Az itt kiállító alkotók már sokszor bebizonyították: helyén van a
szívük, nemcsak a rajz és az íróasztalnál, de a közösség, a nemzet életének
megszámlálhatatlanul számos pillanatában tettek áldozatos, hitükről
tanúbizonyosságok. Keveset beszéltek, ellenben sokszor és bátran
cselekedtek. Ezek a művészek generációknak adtak, adnak és mutatnak példát.
Jelölték és jelölik ki számunkra az irányt – mondta.
Balázs Péter mindennél
beszédesebbnek nevezte, hogy alkotóik pénzzé is tehették volna alkotásaikat,
vagy múzeumok, befolyásos gyűjtők falait is díszíthetnék, de mégsem ezt
tették. Ezeket a műveket felajánlották, amelyek elindultak vándorútjukra a
magyar művészek élőtárlataként, hogy fényt sugározzanak, hitet, reményt
adjanak, mert olyan emberek, akiknek igazán szükségük van szépségre, az örök
értékek adta biztonságérzetre, a jövőben vetet hitre. Ezek a művészek itt,
most lefújták a hamut a parázsról.
Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke megnyitó beszédében elmondta,
hogy a Magyar Művészetért-díj minden évben valamennyi művészeti ágban
honorálja az alkotókat. Ezért volt könnyű azt a rendezői elvet
megvalósítani, hogy a Magyar Művészetért díjasok együtt lehessenek egy olyan
tárlaton, ahol más alkalommal nem lehetnek. Csak így lehetett egy
kiállításon egymás mellé állítani különböző generációkat, világhírű, vagy a
magyar nemzet gerincét alkotó művészeket. Bátor kísérlet ez, hiszen ha
mertünk úgy dönteni, hogy együtt lehetnek a Magyar Művészetért- díjasok,
akkor azt is fel kell vállalni, hogy együtt szerepeljenek egy kiállításon,
Kárpát-medence szerte. Ez a Magyar Honvédségre is igaz, hiszen a magyar
erőnek 1100 éve az egyik legkézzelfoghatóbb alkotó eleme a haderő, a katonai
képesség, a vitézek, akik képesek vérrel verítékkel, életek árán védeni a
hazát és ma is ezt tennék, ha szükség lenne rá. A társadalmi kultúra nagyon
fontos, lélekből jövő és egyik legszervezettebb része a katonai kultúra –
fogalmazott az ügyvezető, miért ne kapcsoljuk össze az esztétikai
kultúrával? A kiállítás állomásai fontos, ismert helyei a Magyar
Honvédségnek, melyek jelentős vonzerőt gyakorolnak a városokra is. Módot
adnak arra, hogy összekapcsoljuk nemzeti kultúránk két éltető elemét az
esztétikai és a haderőben létező kultúrát.
A szolnoki bázison a szolgálat egyformán kemény helytállást, sokirányú
próbatételt igényel civiltől és katonától egyaránt határokon innen és túl
is. Éppen azért, hogy a fizikai állóképesség mellett a szellemi és az
esztétikai kultúra egészséges maradjon, a szépérzék formálására is szükség
van. Hiszen egy kiállításon mindig két ember van, a művész és a néző. A
művészek pedig úgy alkotnak, ahogy ők látják a világot a tökéletesség
időtlen harmóniájára törekedve.
(További képekért kattintson galériánkra!)
Fotó: Dévényi Veronika
