Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erősítik a hazafias nevelést

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2019. október 18. 11:47

Együttműködési megállapodást írt alá Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke október 18-án, pénteken a Honvédelmi Minisztériumban.

1596070406

A keretmegállapodás célja a nemzet védelmi képességeinek fenntartásával és fejlesztésével kapcsolatos feladatok elősegítése, illetve a toborzás, a katonai utánpótlás biztosítása érdekében végzett hazafias nevelés erősítése.

Az együttműködési megállapodás aláírásával a két szakterület célja, hogy a fiatalok minél elkötelezettebbek legyenek a sport és a haza iránt – hangsúlyozta Benkő Tibor. A honvédelmi miniszter hozzátette: rengetegen jelentkeznek a Magyar Honvédség kötelékébe, azonban nagyon sokan elbuknak a fizikai alkalmassági vizsgálaton. A Honvédelmi Sportközpontok kialakítása a megyei és a járási székhelyeken is azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok már gyermekkortól egészségesen nőjenek fel, érezzék a közösséghez tartozás, a küzdeni akarás és a kitartás érzését, amelyre a későbbiekben katonaként is szükségük lehet.

1596070406

„Szeretnénk a magyar fiatalokat felvértezni sok-sok képességgel, olyan kompetenciákkal, amelyek segítségével megállják a helyüket a globalizált világ nehézségeivel szemben is, ehhez pedig széles körű társadalmi összefogásra van szükség" – jelentette ki Simicskó István. A hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos hozzátette: a honvédelmi és hazafias nevelésnek ki kell terjednie arra, hogy a fiatalok szeressék hazájukat, és egészséges nemzeti tudatuk alakuljon ki, mert így lehet csak stabil jövőt építeni a számukra.

1596070405