Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Esélyegyenlőségi tábor hátrányos helyzetű fiataloknak

Szöveg: Szűcs László |  2011. július 4. 19:04

Esélyegyenlőségi tábort rendez július 4-10. között a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztálya és az Országos Roma Önkormányzat Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A tábor célja, hogy a miniszteri irányelvekben meghatározott céloknak megfelelően növelje az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tudatosságot, valamint megjelenítse és bemutassa a honvédelmi tárca esélyegyenlőségre vonatkozó szaktevékenységét és szakmai munkáját. A tábort július 4-én, hétfőn délután dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke nyitotta meg.

Harminchat középiskolás fiatal érkezett július első hétfőjén Tatára, az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájába. A roma származású, vagy hátrányos helyzetű lányok és fiúk a Honvédelmi Minisztérium (HM) esélyegyenlőségi táborán vesznek részt az elkövetkező egy hét során.

1595921257
A táborral kapcsolatban Scharek Ferenc, a HM Humánpolitikai Főosztályának vezetője a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a tárca azt szeretné, ha a saját útkeresésük korában lévő, hátrányos helyzetű fiatalok képet kapnának arról, milyen lehetőségeket tud számukra nyújtani a Magyar Honvédség.

Hozzátette: a meghirdetett pályázatra sokszoros volt a túljelentkezés, nehéz volt kiválasztani azokat a szerencsés fiatal lányokat és fiúkat, akik részt vehetnek a táborban.

Elhangzott: a hét végéig tartó táborban nemcsak a legalapvetőbb katonai ismereteket szerezhetik meg a résztvevők, hanem kulturális programokat is szerveznek számukra.

Horváth Melitta főhadnagytól, a Magyar Honvédség romaügyi referensétől megtudtuk: az esélyegyenlőségi táborra az ország minden részéről érkeztek fiatalok.

1595921258
A megnyitó ünnepségen – amelyen immár a Magyar Honvédségnél rendszeresített gyakorló egyenruhába öltözve sorakoztak fel a lányok és a fiúk – dr. Szarka Gábor köszöntötte az esélyegyenlőségi tábor résztvevőit. A Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke köszöntőjében elmondta: a résztvevők vállalták azt a kihívást, hogy a tábor ideje alatt végrehajtják a tatai alakulat által szervezett programokat.

„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium nagy figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalokra!" – emelte ki a kabinetfőnök, majd arról beszélt, hogy bízik benne, a most csak táborlakóként egyenruhát viselő fiatalok közül sokakkal találkozik majd a későbbiekben, immár katonaként is.

Az esélyegyenlőség azért kiemelkedően fontos a honvédelmi tárca számára, mert az európai társadalmakban nagy problémát jelent, hogy embereket a bőrszínük, vagy más, külső jegyeik alapján megkülönböztetik – hangsúlyozta beszédében Szarka Gábor, hozzátéve: „be szeretnénk bizonyítani, hogy a katonai közösségben az embereket kizárólag a teljesítmény és a végzett munka, a bajtársi közösség részeként történő feladatvállalás, a hazáért való elkötelezettség alapján ítélik meg. Ebben a közösségben nem fordulhat elő – mert ha előfordul, annak súlyos következményei vannak –, hogy valakit a neme a bőrszíne, vagy a kulturális kötődése alapján megkülönböztetnek!"

Szarka Gábor hozzátette: abban bízik, hogy a tatai dandár vezetése olyan programot szervezett a táborlakók számára, amelyből kiderül, hogy a Magyar Honvédségben nagyon komoly elvárások vannak, és a katonáknak kemény követelményeknek kell megfelelniük. Végezetül a kabinetfőnök azt kívánta, hogy a résztvevők az elkövetkező egy hét során éljék át mindazokat az élményeket, amelyeknek köszönhetően a későbbiekben akár önkéntes tartalékosként, akár szerződéses, vagy hivatásos katonaként ismét találkozhatnak a Magyar Honvédség kötelékében.

1595921259
Várnai Márton, az Országos Roma Önkormányzat képviselője köszöntőjében kiemelte: „azt gondolom, a mi célunk az, hogy a társadalom különböző szervezetei részt vegyenek abban a munkában, amelynek segítségével a magyarországi cigány társadalom integrációja valóban érvényesülhet."

A táborlakókhoz szólva a képviselő hangsúlyozta: „önök abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy itt lehetnek egy héten keresztül és betekintést nyerhetnek a Magyar Honvédség munkájába."

Aztán, amikor tapasztalatokkal, információkkal, élményekkel gazdagon egy hét múlva hazamennek, el tudják dönteni, hogy tetszik-e a katonai hivatás, vagy sem – tette hozzá.

Az esélyegyenlőségi tábor résztvevői az elkövetkező egy hét során az alaki és a szolgálati szabályzat ismereteit sajátíthatják el. Emellett tereptan- és testnevelés foglalkozásokon is részt vesznek, valamint megismerik a Klapka György lövészdandárt, illetve Tatát is. Az egyhetes tábor csúcspontja a komáromi Monostori Erődben július 9-én megrendezendő Magyar Honvédség esélyegyenlőségi nap lesz, amelynek célja az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tudatosság növelése, valamint a honvédelmi tárca esélyegyenlőségre vonatkozó szaktevékenységének és szakmai munkájának megjelenítése, bemutatása.

(További képekért kattintson galériánkra!)

Fotó: Tóth László