Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezerkétszáz néző a Kereszthegy című film erdélyi díszbemutatóján

Szöveg: Zsalakó István |  2014. május 10. 15:28

„Nehezen találok szavakat, hiszen a film nagyon erős érzelmeket kelt” – fogalmazott kérdésünkre a Kereszthegy című film erdélyi díszbemutatója után Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia kulturális minisztere, miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: a második világháború erdélyi történéseiről, az 1940−44 közötti történelmi eseményekről ilyen jellegű film még nem készült, s ez az alkotás rendkívüli mértékben hozzájárul az önismerethez.

1595971817

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia kulturális minisztere mellett az erdélyi közélet és politika több képviselője, valamint a film alkotói  is részt vettek a „Kereszthegy" díszbemutatóján

Gyergyóremete község adott otthont a Kereszthegy című dokumentumfilm erdélyi díszbemutatójának. Mondhatjuk, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, valamint a HM Zrínyi Nonprofit Kft. koprodukciójában, a Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével megvalósult film hazatért. Ennek a vidéknek a második világháborús történelméről, egykori katonáiról szól, és ez a település volt a Katonai Filmstúdió által gyártott film erdélyi bázisa is.

Több mint ezerkétszázan voltak kíváncsiak a térség történelmét feldolgozó filmre. Pontosabban csak ennyien fértek be – nagy nehézségek árán – a három előadásra.
Május 9-én kora délután az iskola hetedik-nyolcadikos tanulói nézték végig nagyapáik-dédapáik történetét. Este hatkor a település közösségi házában és művelődési házában párhuzamosan peregtek a filmkockák.

Persze, jöttek vendégek Gyergyószentmiklósról, Gergyóditróból és Borszékből is.

1595971817

Ezerkétszáznál is többen tekintették meg a filmet Gyergyóremetén

Megtisztelte a rendezvényt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia kulturális minisztere, miniszterelnök-helyettes, Borboly Csaba, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke és dr. Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja is. Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere köszöntötte a vendégeket, kiemelt tisztelettel azt a mintegy húsz háborús veteránt, akik eljöttek az egykori hősök közül. Megindító volt, ahogy felismerték magukat a film archív képein, és újraélték a történelmet, hiszen a játékfilmes elemek az ő élményeik alapján forgatódtak.

A filmbemutató után a település nevében elismeréseket adott át a polgármester, valamint a film két producere, Maruzs Roland alezredes és dr. Bozsonyi Károly ügyvezető. A Honvéd Vezérkar főnök képviseletében Erdélyi Lajos dandártábornok, személyzeti csoportfőnök adott át emléklapot és emléktárgyat.

A székelyföldi bemutatósorozat a hétvégén Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön folytatódik.

1595971817

A helyi lakosok mellett hagyományőrző egyesületek is segítették az alkotás elkészítését

Fotók:
Ádám Gyula