Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kereszthegy

Cikkek
1596040309

Tizenkét pokol

2017. október 24. 10:45

„Mi az, hogy Doberdó? Akkor még nem tudtuk, hogy később ezen a néven szerepel majd a történelemben az a hely, ami nekünk a rettegést, a halált, a szenvedést jelentette. Később pedig azt, hogy csak azért is!” – így ír naplójában az első világháború isonzói hadszínterét megjárt egykori katona, Legéndi József.

1596024351

65 éves a Zrínyi Kiadó

2016. december 8. 18:17

A Zrínyi Kiadó megalakulásának hatvanötödik évfordulóját ünnepelték az egykori és a jelenlegi kollégák Budapesten, a kiadót is magába foglaló HM Zrínyi Nonprofit Kft. Kerepesi úti objektumában, december 8-án, csütörtökön.

1596023814

Halhatatlanok: kitartás, bátorság, hősiesség

2016. november 29. 18:45

November 29-én, kedden délután tartották a budapesti Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban a Halhatatlanok című történelmi dokumentumfilm bemutatóját. A HM Zrínyi Nonprofit Kft. közreműködésével készült alkotás az első világháború limanowai csatájáról szól, amelynek során 1914 decemberében a magyar huszárok óriási veszteségek árán ugyan, de megállították az orosz előrenyomulást Galíciában.

1596014751

Filmes dallamok

2016. június 8. 8:20

A Katonai Filmstúdió Halhatatlanok című dokumentumfilmes produkciójához készülő filmzenéket rögzített a Budafoki Dohnányi Zenekar. A HM Zrínyi Nonprofit Kft. hangstúdiója és a zenekar együttműködése kifogástalan volt, ami nem véletlen, hiszen korábban, már a Kereszthegy című alkotásnál is dolgoztak együtt.

1596735029

Kereszthegy

2015. december 26. 9:17

Az itthon és külföldön egyaránt nagy sikert aratott Kereszthegy című filmet még 2014-ben forgatta a Katonai Filmstúdió. A történet helyszíne Erdély, a Gyergyói-medence; időpontja 1944 ősze, a szereplők pedig a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászcsoport veteránjai.

1595984406

Tatán „lőttek” a Matasz hagyományőrző tüzérei

2014. december 11. 15:00

A tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál megrendezett tüzéravatáson három löveggel jelenítették meg a 101 éves honvédtüzérség múltját a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) hagyományőrző tüzérei.

1595982950

Világtalálkozó katonai filmeseknek

2014. november 20. 14:55

Sokasodnak a nemzetközi elismerések a Zrínyi Katonai Filmstúdió polcain. Az alkotóműhely rendszeresen részt vesz külföldi szakmai megmérettetéseken. Így volt ez november közepén is.

1595982638

A Kereszthegy sikere az olaszországi fesztiválon

2014. november 15. 17:02

A történelmi filmek kategóriájában első helyezést nyert a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiójának Kereszthegy című filmje Olaszországban, a Bracciano városában megrendezett védelmi filmfesztiválon. Az elismerést Wonke Rezső stúdióvezető, a film vezető rendezője vette át.

1595980901

Szakmai nap a kultúra közvetítőinek

2014. október 19. 20:11

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatósága a Honvéd Együttessel közösen kulturális konferenciát szervezett október 16-án a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség állományába tartozó humán szakemberek számára.

1595978772

Különdíjat nyert a Kereszthegy Varsóban, vasárnap az M1-en is megtekinthető!

2014. szeptember 13. 18:36

A lengyel fővárosban megrendezett V. Nemzetközi Történelmi és Katonai Filmfesztiválon különdíjat nyert a II. világháborús történetet feldolgozó Kereszthegy. Karol Nowakowski fesztiváligazgató szerint a magyar dokumentumfilm olyan magas művészi tudásról tesz tanúbizonyságot, amely irigylésre méltó.