Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Harcművész diplomát kapott a honvédelmi miniszter

Szöveg: Antal Ferenc |  2016. október 30. 13:46

Ünnepélyes keretek között vette át dr. Simicskó István honvédelmi miniszter az 5. mesterfokozatát igazoló kung-fu diplomáját október 30-án, Budapesten. A nemzetközileg is számon tartott, magas szintű elismerést Si-Jo Leung Ting, a Nemzetközi Wing Tsun Szövetség alapítója adta át a hazai mesterek és tanítványok jelenlétében.

1596022285

„A kung-fu is olyan, mint az élet, folyamatos megpróbáltatásokból, nehézségekből áll, amelyeken úgy kell keresztüljutni, hogy közben megmaradjunk embernek" – mondta kérdésünkre Simicskó István, aki augusztusban, egy kemény vizsgát követően szerezte meg 5. mesterfokozatát. Hozzátette: mindennapi életében, így munkájában is nagyon sokat segít a kung-fu szellemisége, hiszen gyakorlóját tiszteletre és sportszerűségre neveli.

Fotó: Dévényi Veronika