Egy nap alatt százakat mészárolt le az Iszlám Állam
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. október 30. 14:45Az Iszlám Állam terrorszervezete több tízezer embert hurcolt Moszulba, hogy élő pajzsként használja őket a kormányerők által ostromlott észak-iraki városban, s a dzsihadisták a parancsaikat megtagadók közül több mint 230 embert lemészároltak szerdán – jelentette be az ENSZ egyik szóvivője október 28-án, pénteken Genfben.
Samdaszáni szavai szerint a terrorszervezet több tízezer embert – mintegy nyolcezer családot – hurcolt Moszulba a város környékéről a város elleni offenzíva október 17-i kezdete óta, hogy élő pajzsként használja őket katonai létesítményei körül. A dzsihadisták parancsait azonban többen megtagadták, s emiatt sokakat helyben agyonlőttek.
Az Iszlám Állam azt az „aljas és gyáva" stratégiát alkalmazza, hogy civil túszokkal próbál bizonyos területeket megóvni a katonai műveletektől. Gyakorlatilag férfiak, nők, gyerekek tízezreit használja élő pajzsként – mondta Samdaszáni, megbízható forrásokra hivatkozva.
Az Irakban aktív síita milíciák szóvivője eközben közölte: harcosaik hamarosan – néhány órán vagy napon belül – támadást indítanak az Iszlám Állam ellen és megindulnak a Moszultól nyugatra fekvő Tell-Áfár városa felé.
Ahmed al-Aszadi, a Népi Megmozdulás Egységei szóvivője azt mondta, hogy a Moszultól nyugatra eső terület elfoglalása kulcsfontosságú, mert ez térség köti ösze Moszult az észak-szíriai Rakkával, és az Iszlám Államnak már csak ez az egyetlen utánpótlási vonala.
Ha a síita milíciák sikerrel visszaveszik Tell-Áfárt, akkor az Iszlám Állam moszuli erőit már teljesen be fogja keríteni a kiűzésükre kovácsolódott széleskörű koalíció.
Az iraki hadsereg katonái, valamint az észak-iraki kurd autonóm terület harcosai (a pesmergák) amerikai légicsapások támogatásával keleten, délen és északon már ellenőrzésük alá vonták Moszul környékét.