Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Remény és pokol 1956 – belügyi alakulatok

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. október 30. 13:17

Az Államvédelmi Hatóság a magyarországi kommunista diktatúra 1948 és 1956 között működő erőszakszervezete volt. Feladatai közé tartozott a fennálló rendszer ellenfeleinek üldözése, valamint a rendszer és a pártvezetők védelme volt. Egyik legfontosabb elődje az állami rendőrség, a Politikai Rendészeti Osztály majd Államvédelmi Osztály volt.

Fennállása során egyre szélesebb feladat- és hatáskörrel rendelkezett, magába olvasztva számos – korábban önálló – állami szervet, illetve más szervezetek egyes egységeit is. Az ÁVH kezdetben a Belügyminisztérium, majd közvetlenül a Minisztertanács alárendeltségébe tartozott, ténylegesen azonban mindvégig Rákosi Mátyásnak tartozott feltétlen hűséggel.