Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazánkat szolgáltuk!

Szöveg: Tőrös István |  2010. október 21. 20:13

A vörösiszap-tragédia utáni áldozatos munkát értékelte Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Benkő Tibor altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke és Nagy Anna kormányszóvivő az október 21-én, csütörtökön Devecserben megtartott sajtótájékoztatón.

A kormányszóvivő az elmúlt hetekre visszatekintve a Magyar Honvédség speciális képességét emelte ki, hiszen a vészhelyzet elrendelése óta a térségben folyamatosan dolgoznak a speciális katonai alakulatok: elsősorban az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj és az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred. Nagy Anna hangsúlyozta, hogy az október 4-én történt gátszakadás első felderítésében is a szolnoki helikopterbázis éjjellátó-készülékkel felszerelt katonái segítettek. Nemcsak a gáton keletkezett repedésekről adtak pontos jelentést, hanem a kolontári és a devecseri sérültek egy részét is elszállították Budapestre, többek között a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központba. A kormányszóvivő értékelése végén megnyugtató híreket közölt: a tároló határoló falainak műszaki állapotát a szakemberek megfelelőnek ítélik, a levegőben a por koncentrációja a határérték alatt van. A térség ivóvízbázisának állapota stabil. Hatszáz lakos közül 391 visszaköltözött a házába, 191 család viszont a távozás mellett döntött.

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter személyes tapasztalataival kezdte a visszatekintését, hiszen ezúttal már negyedszer járt a térségben. A Magyar Honvédség állományának áldozatkészségét és hősiességét megköszönve a tárcavezető szintén pozitív hírekről számolt be. A környék egyik településén – Meggyeserdőpusztán -, az egykori honvédségi lakótelepen hat lakást alakítottak át a családok részére: ezek kétszobásak, negyvenöt, illetve hatvanöt négyzetméteresek. Ugyancsak a térségben 40 hektár honvédségi területet adnak át az önkormányzatnak ipari övezet létesítésére, amellyel a befektetőket szeretnék idevonzani.

„Hazánkat szolgáltuk!", kezdte értékelését a miniszter szavait megköszönve Benkő Tibor altábornagy. A HM Honvéd Vezérkar főnökének beszámolójából kiderült, hogy a katonai vezetés folyamatosan értékelte a változó körülményeket, és ehhez igazította a szükséges gépek és szakemberek létszámát. Külön kiemelte az üzemanyag-szállító, mentesítő és hídépítő képességet.

A honvédelmi miniszter és az őt kísérő újságírók ezután megtekintették az átadott honvédségi lakásokat, amelyekbe már be is költöztek a családok. Az egyik kulcsát Hende Csaba, a másikat Benkő Tibor altábornagy adta át a boldog tulajdonosoknak. Az újságírók elkísérték a HM Honvéd Vezérkar főnökét az egyik boldog lakóhoz. Etelka nyugdíjas ápolónőként Kolontáron élte túl a tragédiát, háza padlásán több órán keresztül várakozott, míg végül egy kotrógép kanalában kimentették a vörös áradatból. Már be is rendezkedett, és végigvezette az újságírókat új, kétszobás lakóhelyén.

Dr. Hende Csaba újságírói kérdésre elmondta: a vörösiszap sújtotta térségben tapasztaltak alapján, az ott szolgáló katonák teljesítményét elismerve új kitüntetést alapít, melynek formáján és az elnevezésén már gondolkodnak. Ezzel szeretnék megköszönni a térségben dolgozó valamennyi katonának a példamutató, áldozatos tevékenységet.

További képekért kattintson galériánkra!

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária és Tóth László