Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Indul a Honvédelmi Judo Program

Szöveg: Faragó Fanny |  2019. május 31. 15:49

A cselgáncs alapjaival ismerkedhetnek meg a Honvédelmi Judo Program keretein belül a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és tartalékos katonái. A képzés során elsajátítható mozzanatokból összeállított bemutatót dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese is megtekintette május 31-én, pénteken az MH Altiszti Akadémia közelharc-szaktantermében.

1599203513
Szentendrén Bozó Tibor dandártábornok, az alakulat parancsnoka köszöntötte Böröndi Gábor altábornagyot, Maróth Gáspárt, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztost, illetve dr. Tóth Lászlót, a Magyar Judo Szövetség elnökét.

A honvédség kiképzési rendszerébe hamarosan bekerülő program kapcsán dr. Böröndi Gábor altábornagy úgy fogalmazott: a Magyar Honvédség megújítása haditechnikai, kiképzési, módszertani és a honvédelmi nevelés szintjén is folyik. „Azt szeretnénk, ha a 21. században a fiatalok a Magyar Honvédséget választanák, ehhez azonban jó felszerelésre, jó kiképzésre és ilyen közelharc-bemutatókra van szükség. Bár a virtuális világban találkoznak katonai tematikájú számítógépes játékokkal, a valóságban sosem csapódnak bele a szőnyegbe, nem éri őket a győzelem, illetve a kudarc élménye. A katonai közelharc pont erről szól. A judo szellemisége kitartásra kötelezi a fiatalokat és azokat a katonákat, akik ezt a sportágat választják. Ezért tarjuk fontosnak – együttműködve a Magyar Judo Szövetséggel –, hogy visszahozzuk, vagy felépítsük a Magyar Honvédségben ezt a gondolkodásmódot" – hangsúlyozta az altábornagy.

1599203513
Krizsán Szabolcs főhadnagy, az MH AA kiképzőtisztje érdeklődésünkre elárulta: a judo jó alapot biztosít az összes modern harcművészethez, és azon kevés olimpiai sportágak közé tartozik, amelyek mozgásanyagát a katonák eredményesen tudják használni. „A program során a katonák sok esetben először találkoznak test-test elleni küzdelemmel és küzdőjátékokkal, ezek az egészséges harctéri önbizalmat erősítik. Mindez jelentősen hozzájárulhat egy komplex önvédelmi metódus kialakításához is, amely nagy hangsúlyt fektet a fegyelem, a koncentráció fejlesztésére, illetve csökkenti a kiképzésen, műveleti területen történő végtagsérülések és a stressz okozta sérülések bekövetkezését" – fogalmazott Krizsán főhadnagy. A többszörös magyar judo-bajnok hozzátette: a küzdősport komplexitásából eredő szellemi és fizikai fejlődés hozzájárul a katona szociális alkalmazkodásának és teherbírásának növekedéséhez.

A főhadnagytól megtudtuk: a programban a modulok a folyamatosság elvén egymásra épülnek, jelenleg három módszertant dolgoztak ki. A felkészítés ideje alatt a résztvevők megismerkedhetnek a sportág szellemiségével, és olyan fogásokat, földharc-, állás- és eséstechnikákat sajátíthatnak el, amelyek a későbbiek során előnyükre válhatnak. Mivel a kiképzés előkészítő és alapozó funkciót is betölt, így hatékonyan járul hozzá a katonák közelharc-ismereteinek elmélyítéséhez.

1599203513
Miután Krizsán Szabolcs főhadnagy ismertette a Honvédelmi Judo Program oktatási alapelveit, Zagyva Sándor főhadnagy, az MH AA Katonai Testnevelési és Közelharc Módszertani Részleg részlegvezetője levezette a képzés során elsajátítható mozzanatokból összeállított bemutatót. A többek között esés- és földharctechnikákat prezentáló előadást dr. Lippai Péter ezredes, az MHP Kiképzési Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, Frankó Imre ezredes, az MH AA parancsnokhelyettese és dr. Eleki Zoltán ezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Honvédelmi Felkészítő és Katonai Testnevelési Osztályának vezetője is megtekintette.

Fotó: Dévényi Veronika