Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kettős ünnep

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. május 22. 11:13

Katonáink fegyelme, hűsége és áldozatvállalása minden időben; a múltban és békés jelenünk hétköznapjaiban is mindenképpen követendő példa városunk ifjúságának honvédelmi nevelésében – hangsúlyozta Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára május 22-én, Székesfehérváron.

A Magyar Honvédelem Napja alkalmából kettős ünnepet tartottak Székesfehérváron. Délután az Alba Pláza előtti téren a haderő mutatta meg képességeit a város polgárainak, míg este a Vörösmarty Színházban ünnepélyes gálaest keretében a város köszöntötte katonáit.

1595954473

A gálaesten tartott beszédében Vargha Tamás felelevenítette Buda visszafoglalásának körülményeit, kiemelve, hogy a győzelem előzménye „a honvédsereg megszületése volt." Mint mondta: a magyar hadsereg „nagyszerű, hősi küzdelem által" vívta vissza Buda várát. Hozzátette: „dicsőségük beragyogja az évforduló napját is, hősiességük, áldozatuk megalapozta a honvédség és a társadalom azóta is élő, és eleven kapcsolatát."

„A városban számos emlékhely figyelmeztet a hősök tiszteletére, a bátor és kötelességtudó honvédekére, akik a legtöbbet, az életüket adták a hazáért. Akik felismerték az élet törékenységét és mégis helyt álltak, a háborúk embertelenségében is emberek maradtak, teljesítették kötelességüket és szolgálták hazájukat. A város tisztelettel őrzi azon katonák emlékét, akik kaszárnyáiból indultak háborúba" – fogalmazott az államtitkár.

Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka az ünnepi esten kiemelte: a hon védelme ugyanolyan fontos volt 164 évvel ezelőtt, mint ma.

1595954473

„Büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy lojális hívei, nagykövetei vagyunk ennek a küldetésnek, a haza védelmének. Külföldi hadszíntereken látjuk és érezzük mennyire fontos a nemzet egysége és mennyire fontos nekünk itthon az együttes gondolkodás és az odaadó figyelem, ami itt Székesfehérváron nap, mint nap tapasztalható. Hiszen a hon védelme ma már nem csak katonák feladata. Ez mindenki számára kötelező" – húzta alá a parancsnok.

A gálaesten Róth Péter alpolgármester átadta a város által alapított Sípos Gyula-díjat, melyet az idén, a honvédség és a társadalom közötti kapcsolattartásban, kommunikációban huzamos időn át betöltött fontos szerepéért Szabó András ezredes, az MH ÖHP parancsnoki iroda vezetője vehetett át. Az ünnepi műsorban fellépett az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar és a Honvéd Együttes táncszínháza és zenekara.

1595954473

Délután a város központjában megtartott, „Fehérvár katonái" elnevezésű rendezvényen a Magyar Honvédség különböző alakulatai tartottak statikus és dinamikus bemutatókat az érdeklődőknek. A rendezvény megnyitóján Róth Péter méltatta a fehérvári katonák mindennapos helytállását, kiemelve, hogy Székesfehérvár „katonaváros volt és ma is az." Domján László vezérőrnagy köszöntőjében hangsúlyozta, hogy ma ünnepeljük azokat a katonákat, akik 164 évvel ezelőtt Buda vár ostrománál „tettek azért, hogy megszülessen a modern Magyarország." Hozzátette, hogy egyben idén 165 éves a katonai folyami hajózás és 75 éves a katonai repülés.

„A hétköznapokban természetes a katonák létezése, munkája. Rendelkezésre állnak, ha légterünkbe azonosítatlan repülőgép lép be, ha valaki valahol robbanóeszközt talál, vagy ha éppen 400.000 embernek van szüksége egészséges ivóvízre" – mondta a vezérőrnagy.

1595954474

A parancsnok a rendezvény keretében adta át a „Hazámat szolgálom" elnevezésű, ifjúsági csapatverseny díjait. A dinamikus bemutatók során bemutatkozott a közönségnek többek között az MH 25. Klapka György Lövészdandár, az MH Ludovika Zászlóalj, az MH Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar, illetve az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred is.

Fotó: a szerző felvételei