Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kimenekítésre és a helységharcra készülnek

Szöveg: Szűcs László |  2010. október 19. 5:17

Saját bázisuktól, a szarajevói Butmir Tábortól mintegy félórányi autóútra található laktanyában, a bosnyák hadsereg rajlovac-i objektumában tartottak egész napos kiképzést az elmúlt héten az MH EUFOR Kontingens hetedik váltásának katonái. Helyszíni tudósításunk.

Azt mondják a magyar katonák, hogy a Szarajevó és Rajlovac közötti alig kilenc kilométeres utat, rossz esetben, közel másfél óra alatt tudják csak megtenni. Most szerencsénk van, a forgalom szinte folyamatos, dugó, baleset sem nehezíti a közlekedést, így „perceken belül" úti célunkhoz érünk. A bosnyák hadsereg laktanyáiba az EUFOR gépjárművei szabadon bemehetnek, így az őrség előttünk is azonnal felemeli a sorompót, majd a kölcsönös tiszteletadás után, szinte megállás nélkül folytathatjuk utunkat.

E katonai bázison korábban, még az SFOR idejében üzemeltetett tábori kórházat a német haderő, ennek számtalan jelét még ma is látni. Jelenleg azonban már csak helyi katonáknak adnak otthont az épületek. Illetve rendszeresen itt hajtják végre saját kiképzéseiket a magyarok is.

– Az objektum nyújtotta lehetőségek tökéletesen alkalmasak számunkra, így ebben a laktanyában tudjuk végrehajtani egyebek mellett rendszeres helységharc kiképzésünket, valamint az úgynevezett LOT-házak evakuálására történő felkészülést is – mondja Gégény Sándor főhadnagy, a mai foglalkozások vezetője, a kontingens első szakaszának parancsnoka.

A mögöttünk lévő, eléggé elhanyagolt, már csak kiképzési célokra használt épület a mai napon LOT-házként funkcionál – teszi hozzá a főhadnagy, akitől megtudjuk azt is, hogy a LOT betűszó az Összekötő és Megfigyelő Csoport (Liaison and Observer Team) kifejezést takarja. E csoport munkatársai szintén tagjai az Európai Unió bosznia-hercegovinai katonai missziójának, az EUFOR-nak. Ugyanúgy, mint például a magyar kontingens katonái.

Feladatuk azonban különleges: egyrészt kapcsolatokat építenek ki a helyi lakossággal, másrészt pedig információkat gyűjtenek, és adatokat pontosítanak, felderítéseket és jelentéseket készítenek, mégpedig olyan személyekről és csoportokról, amelyek tevékenysége az EUFOR ellen irányulhat, vagy veszélyeztetheti a balkáni országban szolgáló katonákat.

– A magyar kontingens műveleti századának egyik kiemelt feladata, hogy szükség esetén – például akkor, ha ezeket a házakat ellenséges szándékú csoport veszi körül – kimenekítse a házakban dolgozó katonákat, technikai eszközeiket, adathordozóikat – meséli a foglalkozás vezetője, akitől megtudjuk azt is, hogy mivel e feladat a század egyik fő profilja, a Többnemzeti Zászlóalj vezetése azt várja el a magyar katonáktól, hogy mindig maximálisan készen álljanak egy esetleges evakuációra. Emiatt elég gyakran, legalább havi egy alkalommal rendeznek hasonló jellegű kiképzési foglalkozásokat a század szakaszai részére.

A szakasz szintű kiképzés azért is megfelelő – teszi hozzá Gégény főhadnagy – mert ilyenkor van elég idő arra, hogy minden raj megfelelően begyakorolja a teendőket.

Eközben két, a magyar katonák által Bosznia-Hercegovinában használt, Mercedes típusú terepjáró gépkocsi fékez le a

LOT-ház előtt. A járművekből kipattanó katonák azonnal kialakítanak egy védőzónát az épület körül. A rajparancsnok-helyettesének az a feladata, hogy megszervezze az úgynevezett külső biztosítást, illetve az esetleges támadások elleni védelmet. Ezzel párhuzamosan a raj parancsnoka, illetve a tiszthelyettes személyi biztosítója bemegy az épületbe, s felveszi a kapcsolatot a kimenekítésre váró LOT-személyzettel. Lepontosítják adataikat, összegyűjtik fegyvereiket és a szükséges felszereléseket, majd a lehető legrövidebb időn belül elhagyják a házat. 

– Valós helyzetben eddig még szerencsére nem volt szükség a magyar század ilyen képességeire, de például szeptemberben azt kaptuk feladatul, hogy a LOT-házak valós felderítését végezzük el. Vagyis legyünk tisztában helyükkel, megközelíthetőségükkel, illetve a kimenekítési útvonalakkal is – mondja a főhadnagy, hozzátéve: LOT-házakat nemcsak Szarajevóban, hanem egész Bosznia-Hercegovinában lehet találni. A veszélyessé vált épületekből evakuált személyeket egyébként vagy a század vezetési pontjára, vagy egy úgynevezett kimenekítési pontra – ahol általában helikopter várja a LOT-személyzetet –, esetleg a zászlóalj fő harcálláspontjára szállítják. Mindez a kialakult helyzet, illetve a kapott parancs függvénye.

Amíg a szakasz tagjai egy esetleges kimenekítésre készülnek fel, a bosnyák laktanya „túlsó felében", egy másik magyar alegység helységharc foglalkozáson vesz részt. Mint azt Gégény főhadnagytól megtudjuk: az objektumban találtak egy olyan épületet, amely minden szempontból tökéletes e kiképzésre. Többszintes, így a katonák komplex feladatokat és technikákat – mint például az épületbe történő behatolás, valamint a lépcsőházban és a folyosón történő mozgás – is képesek egyidejűleg gyakorolni.

– A magyar műveleti század katonái számára azért nagyon fontos a helységharc kiképzés, mert a Többnemzeti Zászlóalj parancsnokától azt az utasítást kapták, hogy ezt a képességüket folyamatosan tartsák fenn, bármikor legyenek képesek, éles helyzetekben is, ilyen típusú feladatok végrehajtására – árulja el a foglalkozás vezetője.

Ezúttal nem várja „ellenség" az épületbe behatoló katonákat, mivel a mai kiképzésen nem a helyiségek tényleges megtisztítása a fő feladat, hanem az úgynevezett drillek begyakorlása. Gégény főhadnagytól megtudjuk, a drill egy begyakorolt harci helyzet. Magyarán minden egyes, a valós tevékenység során elképzelhető szituációra felkészítik az állományt a kiképzésen. Mégpedig úgy, hogy a katona készség szinten elsajátítsa saját feladatait, és „gondolkodás nélkül" is tudja, mi a teendője, ha a valóságban is bekövetkezik egy-egy esemény. Ilyen helyzetekben ugyanis fontos és akár életeket is menthet a gyors reagálás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Szűcs László