Kitartás és elszántság

Ha testileg meg is gyötörte a közel három hónap a számtalan ENSZ-misszióban járt volt katonát, a humorérzéken az azonnal érezhető, hogy Afrika, és az ENSZ-missziók iránt táplált lelkesedésen nem fogott sem a lánc, sem a gumipapucsban lejárt 150 kilométeres gyalogút. Az egy szem, fegyvertelen őrrel védett házból elrabolt magyar számára mindez kevés ahhoz, hogy a nyugodt nyugdíjas éveket válassza.

Elrablása után időt rabló alkudozás következett. Ezalatt többször is változott a körülbelül húsz fős csapat tartózkodási

Hogy pontosan mekkorát, azt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni. A túszejtőkkel a szudáni kormány tárgyalt, így a szabadulást jelentő terepjáróban is csak a szudáni kormány képviselői ültek. Ők azt mondták Papp Istvánnak: szabadsága a szudáni nép ajándéka. A frissen szabadult túsz kalandjai még ekkor sem értek véget: Kartúmban például az előre lefoglalt szállodai szobát nem sikerült kivennie, hiszen érthető módon nem volt nála az útlevele. Márpedig dokumentum nélkül nincs „becsekkolás", így maradt az alacsonyabb komfortfokozatú, kínai kézben lévő szálloda és a közeli gyorsétterem fél csirkéje, hasábburgonyája.

S hogyan tovább? Az ENSZ természetesen feldolgozza az elrablás tapasztalatait, s ennek során személyesen is kikérdezik Papp Istvánt. Bár biztonsági okok miatt nem valószínű, hogy a közeljövőben Szudánban kezdhet újabb missziót, de semmi baj: számos, kemény helyet tudott kapásból felsorolni az egykori felderítőtiszt, ahol hasznát veszik munkájának, tapasztalatának és kifogyhatatlannak tűnő energiájának. S talán vele utazik majd a híressé vált botja is, melynek felső villája a gépkarabélyok célzását segíti, de emellett ezzel kiválóan lehet a kígyót vagy gyíkot a földhöz szögezni, tűzben edzett, másik végével pedig a skorpiókat ledöfni.

(Papp István nyugállományú alezredessel készített három részes exkluzív videóinterjúnkat alábbiakban tekinthetik meg!)

Fotó: Tóth László