Könyv a hazai katonai elhárításról
Szöveg: Révész Béla | 2018. március 1. 19:28Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes mondott köszöntőt azon az ünnepi eseményen, amelyen A magyar katonai elhárítás története 1918-2018 című kötetet mutatták be Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban március 1-jén, csütörtökön.
Galéria
Videó
A „100 éves az önálló magyar katonai nemzetbiztonság emlékév" programsorozat ünnepi rendezvényét Kovács József altábornagy nyitotta meg. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatója kiemelte: a kötet hiánypótló kiadvány, amely az első száz év történetét feldolgozva hagyományteremtő szándékkal jött létre. „Olyan kiadványról van szó, amely arra kötelez bennünket, hogy tovább kutassuk az elhárítás történetét" – mondta Kovács altábornagy, bejelentve, hogy a KNBSZ a jövőben egyre több pályázatot fog kiírni annak érdekében, hogy minél több hasonló színvonalú kiadvány jelenhessen meg.
A miniszterhelyettes és a főigazgató mellett Nagy József és Béres János vezérőrnagyok, a KNBSZ főigazgató-helyettesei, valamint Kaiser Ferenc és Kovács Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensei mondtak beszédet a centenárium és a kötet megjelenése kapcsán. Szabó Károly ezredes, a KNBSZ igazgatója és a kötet társszerzője kiemelte: olyan kötetet hoztak létre, amit széleskörű támogatás nélkül nem tudott volna létrejönni. „Történeti munkáról beszélünk, ám narratíváját szakemberi szemszögből állítottuk össze. Talán éppen ez adta meg azt a pluszt hozzá, amit a könyvet eddig olvasók pozitív kritikaként megfogalmaztak" – mondta Szabó ezredes.
A helyszínen a bemutatóval egy időben lehetőség nyílt a KNBSZ jubileumi vándorkiállításának és a szakmatörténeti gyűjtemény ünnepi válogatásának megtekintésére.