Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kovács Sarolta ezüstérmes a katonai öttusa vb-n

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. szeptember 28. 4:22

Ádáz küzdelmeket hozott a 46. CISM Katonai Öttusa Világbajnokság harmadik napja, amelyen csaknem húsz nemzet 38 női versenyzője mérte össze tudását szeptember 27-én, csütörtökön, a Budapest Honvéd Sportegyesület Dózsa György úti létesítményében.

1599193830
A döntő résztvevői a hagyományos öttusa szabályai szerint teljesítették az egyes tusákat. A versenyzők úszással kezdtek, ezt követte a vívás, a lovaglás és végül a futással kombinált lövészet. A nap végén egyéni versenyben Kovács Sarolta őrmester a második helyen végzett, míg Alexejev Tamara önkéntes területvédelmi tartalékos őrvezető a hetedik, Józan Beáta őrmester a harmincegyedik helyen fejezte be a döntőt.

A csapatversenyben a magyar női katona-válogatott az előkelő negyedik helyet szerezte meg.

A sportverseny a férfi döntőkkel folytatódik.

Galériafotók: Tischler Zoltán, Ónodi-Bán Nikolett főhadnagy