Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarországon járt az amerikai légierő vezérkarának főnöke

Szöveg: honvedelem.hu / kormany.hu |  2011. június 1. 11:58

Az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének meghívására hazánkba látogatott Norton A. Schwartz vezérezredes, az Egyesült Államok Légierejének (US Air Force Chief of Staff) vezérkari főnöke. Kétnapos magyarországi látogatásának célja a Pápán állomásozó C-17 Nehéz Szállító Ezred megtekintése volt.

Schwartz vezérezredest fogadta dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter. A megbeszélésen szó volt a Nehéz Légiszállító Ezreddel (HAW) kapcsolatos kérdésekről, a regionális légtérvédelemről. Ennek kapcsán kiemelték a project nemzetközi jelentőségét. A magyar fél jelezte, hogy a diplomácia engedélyek beszerzésének felgyorsításában sikerült eredményeket elérnie.

Légtérvédelem (air-policing) témakörben elhangzott, hogy Magyarország támogatja a NATO regionális kezdeményezését. Hazánk – a költséghatékonyságot figyelembe véve – a környező országokkal történő együttműködésben gondolkodik.

Hende Csaba hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett az afganisztáni stabilizálási folyamat mellett. Norton A. Schwartz kifejezte elégedettségét és tolmácsolta az amerikai védelmi miniszter és a Vezérkarfőnökök Egyesített Bizottsága elnökének elismerését az Afganisztánban nyújtott magyar támogatásért. Kiemelte, hogy az Afganisztánban együttműködő magyar-amerikai katonák egy hosszú távú kapcsolat alapjait rakják le.

Az amerikai vendég ezt követően megbeszélést folytatott dr. Benkő Tibor
vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével is a két ország katonai
kapcsolatairól, valamint a Nehéz Szállító Ezred működésének magyar
nemzeti támogatásról.

Magyarországi látogatása során Norton A. Schwartz vezérezredes részt vett a pápai Bázisrepülőtéren állomásozó Nehéz
Légiszállító Ezred parancsnokváltásán. 

1595919625
1595919625

 Fotó: Tóth László