Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meg kell tartanunk keresztény értékeinket

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2018. április 23. 13:43

Európának hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez, különben elveszíti lelkét, a lélektelen világ pedig elsüllyed – fogalmazott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter április 23-án Budapesten, a Visegrádi Csoport országainak tábori lelkészi szolgálatai számára rendezett konferencián.

1599185847
Budapesten rendeznek kétnapos konferenciát április 23-24-én a Visegrádi Csoport országainak tábori lelkészi szolgálatai részére. A tanácskozást a V4-es együttműködés keretében, Magyarország ötödik elnökségének idején ebben a körben először tartják meg. A Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott megnyitón dr. Simicskó István köszöntötte a megjelenteket. Minden emberi közösség igazi ereje a szellemiségében és a hitében rejlik – fogalmazott a honvédelmi miniszter, és kiemelte: a V4-ek közötti együttműködés különösen felértékelődött az utóbbi időszakban, ezáltal erősebb és fontosabb, mint valaha volt. Az elmúlt évek közös kihívásainak fényében különösen fontos a katonai, politikai, gazdasági, kulturális és lelki együttműködés erősítése: törekedni kell arra, hogy spirituális értelemben is példát mutassunk Nyugat-Európa számára.

Mint a miniszter rámutatott, a nyugati civilizációnak szellemi és lelki megújhodásra, egyfajta missziós tevékenységre van szüksége, ezt pedig csak az egyházakkal közösen lehet elvégezni. A történelem megtanított minket: azok az emberek és népek, amelyek azt hitték, hogy Isten nélkül is boldogulnak, mindig eltűntek a történelem útvesztőjében, pedig minden emberi civilizáció vallási talapzatra épül. Dr. Simicskó István hangsúlyozta: korszakos változás időszakába érkeztünk, amelynek még csak az elején járunk. A technológiai fejlődés sok lehetőséget és veszélyt rejt magában, üteme ráadásul példa nélküli, hiszen jövőkutatók szerint világunk a következő húsz-harminc évben többet változik majd, mint az előző háromszázban. Alapértékeinkhez azonban ragaszkodnunk kell, hiszen ha egy kultúra elkezdi felszámolni a hitét, ott mindig megjelennek a gonosz erők. Ma is számos veszély fenyegeti a nemzetállamokat, az állampolgárok biztonságát, a nyugati civilizáció vallásos közösségeit.

1599185847
A miniszter elmondta: napjainkban a liberális demokráciák sebezhetősége jelentősen megnőtt, miközben háború és béke határai egyre inkább egybemosódnak. Kitért a bevándorlás és a terrorizmus jelentette kockázatokra is. „Európának hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez, különben elveszíti lelkét, a lélektelen világ pedig elsüllyed. Történelmi egyházaink a lelkiséget tápláló forrást jelentik minden időben, különösen manapság. Keresztényi értékeinket meg kell tartanunk, és táplálnunk kell az emberek lelkét a nehézségek kihívásaival szemben" – szögezte le dr. Simicskó István, aki az ige továbbadásának fontosságát és felelősségét is hangsúlyozta.

Kocsis Fülöp érsek, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye metropolitája köszöntőjében úgy fogalmazott: mindent meg kell tenni Európa keresztény civilizációjának megőrzése érdekében, de az igazi lépéseknek ehhez a szívekben kell megtörténniük. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke elmondta: súlyos felelősség megóvni mindazt a lelki és szellemi értéket, amit elődeink hagytak ránk, és a lelkészi szolgálatok szerepe ebben rendkívül fontos. Az emberi méltóság tisztelete és országaink történelmének hiteles szemlélete csak így válhat igazán fontossá.

1599185847
A Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében dr. Lackner Pál püspök rámutatott: a tábori lelkészi szolgálatnak számos kérdésben kell etikai tanácsadással, iránymutatással szolgálnia a katonai és politikai vezetés számára, aminek lassan negyedszázada próbál eleget tenni. Dr. Huszár Pál főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke azt mondta: napjainkban különösen nagy szükségünk van a nemzetek, felekezetek közötti összefogásra, és remélhetőleg a konferencia is hozzájárul majd ehhez. A köszöntőket követően prof. dr. Maróth Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást az európai zsidó-keresztény identitás megőrzésének kulcsfontosságú pontjairól, az ezzel kapcsolatos lehetséges teendőkről és feladatokról.

A délutáni szekció házigazdája Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes volt. Ennek során Tótha Péter Joel vezető tábori rabbi, Oláh Emil alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész és Takács Tamás alezredes, a Katolikus Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze tartott előadást szervezetük napi tevékenységéről, a katonai külszolgálatok lelkipásztori feladatairól, valamint a migrációs helyzet kezelésében résztvevő katonaállomány lelki gondozásának tapasztalatairól.

1599185848
A konferencián részt vett – mások mellett – Simon Attila dandártábornok, a honvédelmi tárca kabinetfőnöke, dr. Bíró László katolikus tábori püspök, katonai ordinárius, Berta Tibor ezredes, általános helynök, dr. Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, illetve Köves Slomó tábori főrabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija is.

Fotó: Dévényi Veronika