Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megerősített vízi határ

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Ruzsa István |  2020. január 11. 16:58

A rendőrséggel együttműködve, a déli határszakasz még szélesebb körű védelme érdekében az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a Baja tűzszerész járőrhajót biztosítja a Tisza Csongrád megyei szakaszán történő járőrözés megerősítéséhez.

Az illegális határátlépők nagy számban próbálják meg átlépni Magyarország határát a Tisza folyón és a Holt-Tiszán keresztül csónakok és egyéb vízi járművek segítségével. Ezért az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Honvédség Parancsnokságának segítségét kérte. E kérésnek eleget téve január 10-én Újpesten, az MH Hadikikötőben a hadosztály szakállománya és a logisztikai központból érkező daru kezelői a téli tárolásból trélerre helyezték az AN-2 típusú Baja tűzszerész járőrhajót. A járművet január 11-én, a fővárosi Hadikikötőből közúton szállították Kiskörére, ahol vízre bocsátották. A járőrhajó innen a Tiszán haladt tovább Szegedre, hogy január 13-án megkezdje szolgálatát célállomásán.

Gajdos Milán hadnagy, kommunikációs tiszt elmondta, hogy a katonák elsődleges célja a határsértő csónakok megállítása lesz, valamint az illegális határátlépések megakadályozásában is részt vesznek, a rendőrséggel szoros együttműködésben. A hadnagy hozzátette: alakulatuk a tűzszerész és a hadihajós feladatokat illetően is számtalanszor bizonyította már, hogy valós műveleti képességekkel rendelkezik. A hadihajós katonák kiképzésük és gyakorlataik során is folyamatosan gyakorolják a folyami járőrözési feladatokat. A katonák a déli határszakaszon is minden erejükkel azon lesznek, hogy végrehajtsák a számukra elrendelt feladatot.

A Baja tűzszerész járőrhajó nagyon jó manőverezési képességekkel rendelkezik, sekély vízben is képes haladni. Emellett vannak rajta éjjellátó berendezések és reflektorok is, így a katonák éjszaka vagy sötétedést követően is képesek ellátni a számukra meghatározott feladatot.

GALÉRIA