Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Mi a katonát látjuk az eszköz mögött”

Szöveg: Révész Béla |  2016. december 14. 15:01

A közelmúltban meghirdetett honvédelmi- és haderőfejlesztési program részeként hatvannégy technikai eszközt, köztük terepjárókat, mikrobuszokat, anyagmozgató gépeket adott át a Honvédelmi Minisztérium nevében Vargha Tamás parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes az MH Logisztikai Központnak és egyéb alakulatoknak december 14-én, szerdán, Budapesten, a báró Hazai Samu laktanyában.

1596024646

Napjaink biztonságpolitikai kihívásai – a NATO-nak tett felajánlások és a szövetséges követelményrendszerbe illeszkedés mellett – új feladatok elé állították a Magyar Honvédséget. A haderő fejlesztése és az új képességek kialakítása régóta nem volt annyira indokolt, mint napjainkban. A dr. Simicskó István által a közelmúltban bejelentett, tíz éven átívelő honvédelmi és haderőfejlesztési program – a kormány garanciája alapján – a GDP 0,1 százalékával növeli a védelmi költségvetést. Ezzel a büdzsé 2026-ra meg fogja közelíteni a NATO által elvárt két százalékos határértéket.

Ahogyan Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes az átadón fogalmazott: „2010-ben Magyarország úgy döntött, hogy nem csökkenti a katonai költségvetést, hanem szinten tartja, s amikor eljön a pillanat, és közös erőfeszítéseink nyomán a magyar gazdaság ezt lehetővé teszi, növelni fogja azt. Ez a pillanat eljött."

1596024646

A program a Magyar Honvédség fejlesztését és modernizálását tűzte ki célul. Ennek első lépése volt az illetményfejlesztés is. Vargha Tamás utóbbival kapcsolatban kiemelte: a Magyar Honvédség legfőbb értéke a katona, az ember, a magyar honvéd. Ezért amikor lehetőség nyílt rá, elsősorban nem fegyverzettechnikai eszközök beszerzésével kezdték a fejlesztést, hanem a magyar katona iránti tisztelet kifejezésével. „Így került sor a 2015-ös illetményemelésre, az évenkénti 5 százalékos béremelésre, a legénységi állomány illetményének a minimálbér növekedésével párhuzamos munkaerő piachoz igazítására, a szakszervezetekkel történt megállapodásra az illetményekről és a béren kívüli juttatásokról" – mondta a miniszterhelyettes.

A magyar emberek biztonságának garantálása érdekében a tárca természetesen stratégiai fontosságú elemként kezeli a technikai fejlesztéseket is, hogy a Magyar Honvédség katonáinak modern, huszonegyedik századi eszközöket biztosíthasson feladatuk elvégzéséhez. „Jövőre már két esztendeje lesz, hogy a megváltozott biztonsági körülmények, a migrációs nyomás miatt a honvédekre, a katonákra óriási feladat hárul. Az itt látható technikai felszerelésekben mi azt az eszközt látjuk, ami a magyar katona határ menti munkáját és szolgálatát megkönnyíti, biztonságosabbá és kényelmesebbé teszi" – mondta Vargha Tamás az átadón, amelyen részt vett dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes is.

1596024646

Az eseményen bemutatták az új típusú eszközök felhasználásával kialakított tábori ellátópontot, a katonai rendészek számára felajánlott, speciális készülékekkel felszerelt személygépkocsikat, a 49 új mikrobuszt, amelyek a tizenkét évnél idősebb járműveket váltják fel, azokat a RÁBA-típusú tehergépkocsikat, amiknek egy része vegyivédelmi mentesítő, illetve egyéb veszélyes anyagok, lőszerek, robbanóanyagok szállítására is alkalmasak, a 18 tonna teherbírású targoncákat, valamint a teleszkópos rakodógépeket is. A sajtó képviselői láthatták a MALK-ot, a Mobil Autonóm Lőtéri Készletelemet, amely számítógépes vezérlő és értékelő, valamint célmozgató berendezésének köszönhetően kiépített lőtéri infrastruktúra nélkül is lehetőséget ad gyalogsági- és speciális lőgyakorlatok végrehajtására, továbbá a Magyar Honvédségben a tervek szerint hamarosan rendszeresített 2016M tábori mozgókonyhát.

Fotó: Tóth László