Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Most érdemes katonának jelentkezni

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2019. augusztus 15. 14:30

Az elmúlt évek a fejlesztésekről szóltak a Magyar Honvédségnél, amelyek célja egyrészt a modernizáció, másrészt pedig a katonák megbecsülése – mondta Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka augusztus 15-én, csütörtökön, a fővárosban, a Magyar Honvédség Parancsnoksága (MHP) augusztus 20-a alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésén.

A parancsnok a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartott rendezvényen kérdésünkre elmondta, az idei augusztus 20-i állami ünnep a Kossuth téren a zászlófelvonással indul, amit a honvéd tisztjelöltek eskütétele és a légi parádé követ. Ugyanakkor az ünnep nemcsak Budapestre korlátozódik, hiszen országszerte – Szombathelytől Nyíregyházáig, Szegedtől Szentendréig, Ópusztaszertől Kalocsáig – több mint negyven településen, mintegy 700 katona részvételével tartanak különböző programokat. Ezek között lesz megemlékezés, koszorúzás, statikus és dinamikus bemutatók – tette hozzá.

1599207131

Kitért arra is, hogy az utóbbi évek a modernizációról szóltak a hadseregben, s ebben a munkában minden katona, sőt a külső támogatóik is részt vettek. „Most érdemes katonának jelentkezni, hiszen az egész Magyar Honvédség a fejlődés útjára lépett, amely egyrészt megállíthatatlan, másrészt pedig azzal a céllal indították, hogy a hadsereg valóban képes legyen betölteni a társadalomban azt a szerepet, amit szánnak neki: az ország, s az emberek védelmét" – hangsúlyozta a parancsnok.

1599207132

Az ünnepi beszédet Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének támogató helyettese tartotta. A dandártábornok úgy fogalmazott: az ország alapításától már több mint ezer év telt el, de most is nélkülözhetetlen, hogy a magyar állam polgárai érezzék, az ország, ahol élnek garantálja a békét és biztonságukat, hiszen mindenkinek joga van nyugodt, kiszámítható jövőt építeni. Ennek a biztonságnak a garanciája – nem csupán a jelen magyarjainak, hanem a jövő nemzedékének is – a nemzet polgárai által támogatott és elismert, erős, a hazája iránt elkötelezett Magyar Honvédség.

„Magyarország biztonságát nem lehet csak a NATO szövetségre alapozni, ütőképes Magyar Honvédséget kell építenünk, amely képes az országvédelmi feladatok ellátására, és hiteles partnere a szövetségnek is" – mondta.

A rendezvény elismerések átadásával folytatódott, majd pedig ünnepi műsorral zárult.

1599207132

Fotó: Rácz Tünde