Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orbán Viktor: az ország megvédése nem a NATO, nem az EU feladata, hanem a miénk

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2018. május 16. 10:45

Magyarország megvédése nem a NATO és nem is az Európai Unió feladata, hanem a miénk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök május 16-án, szerdán, az Országház Kupolacsarnokában, a Honvéd Vezérkar főnök beosztás átadás-átvételi ünnepségén.

1599186953
A kormányfő szavai szerint erős Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül. Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt – tette hozzá. Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy az elmúlt két kormányzati ciklus sikeres alkotmányozási, nemzetpolitikai, gazdasági és családpolitikai fordulata után a most kezdődő ciklus kiemelt fontosságú nemzeti feladata a nemzetbiztonság megerősítése. A jelen korban értékes biztonság fontosságával kapcsolatban felidézte, az 1990-es években Magyarország testközelből láthatta, hogy háborús konfliktusok akár a szomszédban is kitörhetnek. Most pedig bevándorlók milliói várják, hogy útra kelhessenek – mondta. Az elkövetkező években a kormány is több mint a duplájára növeli a Magyar Honvédség költségvetését – közölte.

Az új vezérkari főnöktől, Korom Ferenctől – aki a leendő honvédelmi minisztert, dr. Benkő Tibor vezérezredest váltja a poszton – Orbán Viktor a mai kor kihívásainak megfelelően újjászervezett, modern, ütőképes, hazája iránt elkötelezett hadsereget kért, amely bármely más nemzet fegyveres erejével felveszi a versenyt. Azt is kérte tőle, tegye vonzóvá a fiataloknak a katonai pályát, ahhoz ugyanis, hogy a magyar hadsereg erős lehessen, elsősorban a fiatalokat kell megnyerni a honvédelem ügyének. „Azt várjuk öntől, hogy (…) szerezzen érvényt a katonák között is a katonaélet első számú törvényének: csak a becsület" – mondta Korom Ferencnek.

1599186953

A miniszterelnök beszédében köszönetet mondott a távozó honvédelmi miniszternek, dr. Simicskó Istvánnak, aki három éve egy olyan pillanatban vette át a tárcát, amikor „Magyarország déli határát migránsok tízezrei ostromolták". A védelmi rendszer azóta is állja a sarat, őrzi a magyarok biztonságát – tette hozzá.

Dr. Benkő Tibor miniszterségével kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, hogy a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy egy katona közvetlenül a magyar hadsereg éléről vállalja el a honvédelmi miniszteri posztot.

1599186954

Fotó: Dévényi Veronika és Rácz Tünde