Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolnokon tartott előadást a honvédelmi miniszter

Szöveg: Révész Béla |  2019. július 4. 16:30

Helyes úton járunk az erős, korszerű Magyar Honvédség felépítésében – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter július 4-én, csütörtökön, Szolnokon tartott előadásán.

1599205093
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal munkatársainak tartott Szolnokon előadást a honvédelmi miniszter. Az eseményen a tárcavezető a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program aktuális állásáról és a jövőben megvalósítandó tervekről beszélt a résztvevőknek, akiket a Szolnok megyei kormánymegbízott köszöntött. Berkó Attila elmondta, a haderő fejlesztése az egyik legfontosabb folyamat annak érdekében, hogy Magyarország a 21. század elvárásainak megfelelően tudjon válaszolni a kihívásokra. „A honvédelem, a biztonság mindannyiunk közös érdeke, és közösen is kell dolgoznunk érte. Akkor lehet erős az ország, ha erős a hadserege is" – mondta a kormánymegbízott.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter előadásában rámutatott: az ország biztonsága megköveteli egy erős, ütőképes, a kor kihívásainak mindenben megfelelni tudó Magyar Honvédség kiépítését. A 21. század kihívásai kapcsán a Nyugat-Balkán és Ukrajna biztonsági instabilitásában rejlő kockázatokat emelte ki, hozzátéve, hogy napjainkra mindenhol megjelent a hibrid hadviselés is, melynek részeként a kibertéren belüli műveletek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, míg a terrorizmus globális jelenség lett. Mindennek egyenes következménye, hogy a NATO-tagországok saját nemzeti haderejüket fejlesszék, hiszen békeidőben kell megteremteni annak lehetőségét, hogy különleges jogrend esetén az ország védelmi képessége jól működhessen.

1599205093

Benkő Tibor elmondta, hogy Magyarország biztonsága három alappilléren nyugszik: a nemzeti haderőn, a szövetségi rendszer adta garancián, valamint a magyar emberek hazafias, honvédelem iránti elkötelezettségén. Rámutatott, hogy a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot a kormány erkölcsileg és anyagilag is támogatja, ez teszi lehetővé, hogy a honvédelmi tárca költségvetése folyamatos növekedést mutat: idén 513 milliárd, jövőre pedig 616 milliárd forintból gazdálkodhat a minisztérium. A miniszter a nemzetközi kötelezettségvállalás kapcsán hozzátette: 2024-re Magyarország eléri, hogy a GDP 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra.

A tárcavezető kifejtette, hogy a kormány és a tárca a haderőfejlesztést a tízéves program vége, azaz 2026 után is folytatja. „Mindig naprakésznek kell lennünk, mindig készen kell állnunk reagálni a legújabb kihívásokra" – mondta, kiemelve, hogy a program középpontjában az ember, a katona áll, hiszen hiába rendelkezik majd a Magyar Honvédség a legkorszerűbb haditechnikával, azt csak jól felszerelt, lojális, hivatásukhoz hű katonák kezelhetik. Éppen ezért vezették be a katonai életpályamodellt, amely a leendő és aktív katonáknak garanciákat biztosít. „Meg kell őket szólítani, sorainkba hívni, felkészíteni, kiképezni, megtartani, munkájukhoz a legjobb feltételeket biztosítani, s gondoskodni róluk akkor is, ha már nem tudják feladatukat ellátni".

1599205093

A miniszter a társadalmi megjelenés, a toborzás, valamint a hazafias nevelés fontosságát is kiemelte. A tárca és a Magyar Honvédség rengeteg dolgot tesz a fiatal generációk megszólítása érdekében, ezért dolgozták ki és működtetik a honvédelmi táborok, a Honvédelmi Sportszövetség, a Honvéd Kadétprogram koncepcióját, valamint ezért vezették be a honvédelem ügye iránt elkötelezett diákoknak az ösztöndíjrendszert. „A Magyar Honvédség igényt tart a tudásukra, felkészültségükre. Természetes, hogy segítjük őket" – fogalmazott Benkő Tibor.

A tárcavezető előadásában szólt a programban megfogalmazott főbb célokról, a hazai fegvvergyártás újraindításáról, a haderőnemi fejlesztésekről, a legmodernebb haditechnikai eszközök beszerzéséről, az önkéntes tartalékos rendszer működtetéséről, struktúrájáról, valamint az innovációról és a kutatási fejlesztésekről is. Szolnok kapcsán rámutatott: a megyeszékhely igazi katonaváros, hiszen több alakulatnak is otthont ad. Kiemelte a 2018-ban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel elindított hazai pilótaképzést, amelynek gyakorlati része jövő évtől a városban fog zajlani, valamint azt a nemzetközi összetételű, regionális különleges műveleti erők komponens parancsnokságot, amelyhez már öt nemzet csatlakozott, s amit szintén Szolnokon fognak létrehozni.

1599205094

Benkő Tibor összegzőjében úgy fogalmazott: a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósítása jó ütemben halad. „Célkitűzéseink, elgondolásaink már nem csak vágyak, álmok, amelyeket szeretnénk megvalósítani. Helyes úton járunk annak érdekében, hogy egy erős, korszerű Magyar Honvédséget építsünk" – mondta a honvédelmi miniszter, aki az esemény végén külön tájékoztatót tartott az előadáson megjelent szerződéses, hivatásos, önkéntes tartalékos és nyugállományú katonáknak.

Fotó: Ruzsa István