Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tovább bővülhet a katonadiplomáciai rendszer

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. július 3. 11:56

Újabb attaséhivatalok nyílhatnak a jövőben – mondta Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára július 3-án a véderő-, katonai és légügyi attasék értekezletén a fővárosban.

1599189839
Az államtitkár szavai szerint nagyon megváltozott Magyarország biztonsági környezete, és új kihívások jelentek meg ezen a téren. Megemlítette a hadviselés új formáit, mint például a hibrid hadviselést, az erősödő terrorveszélyt és az illegális tömeges migrációt. Az iszlám radikális terjedése például nemcsak vallási, de szociális és kulturális kérdéseket is felvet, viszont az attaséknak ennek biztonsági aspektusával kell foglalkozniuk. Magyarország jól vette a migráció jelentette kihívásokat, s így elmondható, hogy a világ egyik legbiztonságosabb országává vált. Az ország külső, schengeni határa az Európai Unió egyik legjobban védett határszakasza lett. Az államtitkár elmondta azt is: tovább kívánják növelni a katonai szerepvállalást azokban a válságövezetekben, amelyek fontosak a migráció és a terrorveszély kezelése miatt.

Ahhoz, hogy a fenti kihívásokra a megfelelő válaszokat tudjuk adni, elengedhetetlen a Magyar Honvédség minden szegmensének fejlesztése, és hozzáigazítása a mai kor követelményeihez – fogalmazott az államtitkár. Ezt a célt szolgálja a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, amelynek köszönhetően szinte mindennap egy új fejlesztést jelenthetnek be. A legutóbbi például az volt, hogy több mint húsz év után újraindult a tartalékos tisztképzés Magyarországon.

1599189839
A katonai attasékhoz fordulva Szabó István elmondta: fő feladatuk, hogy csatlakozzanak az ország külpolitikai törekvéseinek végrehajtásához, megvalósításához. „Így elmondhatjuk azt, hogy a magyar nagykövetségek diplomatáival együttműködve az önök feladata hazánk érdekeinek, biztonságának képviselete és védelme" – hangsúlyozta. Emlékeztetett: a folyamatosan bővülő források lehetőséget jelentenek arra, hogy a tárca folyamatosan fejlessze a katonadiplomáciai rendszerét. Tavalyelőtt Zágrábban, tavaly Prágában és Pozsonyban nyitottak attaséhivatalt, míg idén Bécsben és Szkopjében nyílik új hivatal. A hivatalok számának növelése a jövőben sem áll le, így újabbak nyílhatnak 2018 után is – fűzte hozzá.

1599189840
A külkapcsolatokról az államtitkár elmondta: továbbra is kiemelt partnernek számít az Egyesült Államok, amely elismeri hazánk missziós szerepvállalásait és nemzetközi tevékenységét. Hasonlóan kiváló a viszony Németországgal, és jónak nevezte az együttműködést Ausztriával, az Egyesült Királysággal, Franciaországgal, Olaszországgal, illetve a Gripen vadászgépek miatt Svédországgal. Külön kiemelte a Visegrádi Négyek együttműködését, és megjegyezte, hogy nagyon erős kötelék alakult ki a tagok között.

Az értekezleten dr. Béres János vezérőrnagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója rövid beszédében elmondta: a rendezvény egyik célja, hogy a honvédelmi tárca, a Honvéd Vezérkar és más kormányzati szereplők tisztségviselői találkozzanak az attasékkal. Ő is úgy látta, hogy a megváltozott biztonsági környezet új kihívásokat tartogat, s ahhoz, hogy ezekre időben a megfelelő választ tudják adni az attasék, elengedhetetlen, hogy megismerjék a kormányzati változásokat, aktuális helyzeteket.

1599189840
Fotó: Dévényi Veronika