Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Úszóerőd” a Magyar Tengerben

Szöveg: Esztergály Zsófia |  2011. augusztus 6. 21:17

Sikerrel, baleset nélkül zárult az idei Balaton-átúszás augusztus 6-án, szombaton. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot több ezren teljesítették. A Magyar Honvédség újra kitett magáért: a jubileumi, tizedik Úszóerőddel több, mint kétszázötvenen úszták át a Magyar Tengert, további kétszáz katona pedig a logisztikát biztosította a rendezvényen.

Nagy elánnal indult útnak az a csaknem kétszázötven vállalkozó kedvű katona, akik Révfülöpnél vetették magukat a habokba, hogy átússzák a Balatont. Az 5,2 kilométeres távon a Magyar Honvédség „Úszóerődjébe" szinte minden alakulatból jelentkeztek a lányok és a fiúk. Összesen egyébként több mint négyezren vállalkoztak a Balaton átúszására. Ez nem véletlen, hiszen az idő kellemes, a víz pedig nyugodt volt. Bár kétségtelen, hogy kicsit hideg…

A kihívást – mondhatni szokás szerint – Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is teljesítette.

Fodor Lajos hetedik alkalommal vállalta a megmérettetést. A honvédelem.hu kérdésére elmondta: „eddig 2 óra 45 perc volt a legjobb eredményemen. Most javítani szeretnék a teljesítményemen, remélem, menni fog. Egyébként nagyon élvezem a vizet."

Az államtitkár hozzátette: „valójában ez a rendezvény nem a versenyről szól, hanem az egészségről, így mi katonák is szeretnénk ehhez hozzájárulni a részvételünkkel és a logisztika biztosításával. Nem beszélve arról, hogy az USA nagykövetasszonya, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, és néhány amerikai katona is velünk úszik át a túlpartra."

Orosz Zoltán altábornagy nyolcadik alkalommal ússza át a Balatont. Idén az úszóerőd parancsnokaként. Érdeklődésünkre elmondta: „szerintem egy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni, amikor biztonságos körülmények között, meg lehet tenni ezt a távot. Igaz most egy kicsit hűvös a víz, de ez nem tántorít el bennünket. A magam részéről bízom abban, hogy a megszokott időmet teljesítem és három órán belül megérkezem a képzeletbeli célszalaghoz".

Orosz tábornok hozzátette: gyakorlatilag a honvédség összes alakulatától jelentkeztek az átúszásra, összesen háromszázhatvan fő. Sajnos a sok halasztás miatt csak kétszázötvenen tudtak a mai napon eljönni.

Az Úszóerőd egyik érdekességét a debreceni felderítő búvárok nyújtották. Miklós Bence zászlós, az MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj állományából elmondta: „öten jöttünk harcibúvárok és zárt katonai alakzatban fogjuk teljesíteni a távot. Nekünk ez egyáltalán nem megterhelő, hiszen a kiképzések alatt ennél jóval többet úszunk. Számunkra nem az a lényeg, hogy minél gyorsabban átérjünk a déli partra, hanem az, hogy úszás közben megtartsuk az alakzatot és ment közben is tudjunk egymással kommunikálni."

Nem meglepő módon elsőként a búvárok érték el Balatonboglár partját, a szurkolók tapssal köszöntötték őket. Molnár Zsolt törzsőrmestertől megtudtuk, hogy sikerült tartaniuk végig az alakzatot, nem álltak meg menet közben és végig nagyon jól érezték magukat.

Orosz Zoltán altábornagy volt a második az ismerős arcok között, aki a búvárokat követve kiúszott a partra. Az úszóerőd parancsnoka elégedett volt teljesítményével, hiszen több mint húsz perccel jobbat úszott, mint az előző években.

Fodor Lajos államtitkár ideje is megközelítette korábbi eredményeit.

A Balaton-átúszást, mint minden évben, idén is számos katona segítette.

Beiszer Tibor alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal kiemelt tisztje, sportért felelős szakreferense kérdésünkre elmondta: „tíz éve biztosítjuk a logisztikát és működünk együtt a szervezőkkel. A honvédség segítsége nélkül nehéz lenne megszervezni egy ilyen rendezvényt." Mint megtudtuk, az összes sátrat a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred nemzeti támogató zászlóalja, illetve az MH Támogató Dandár katonái állították fel.

Az Úszóerőd tagjait egyébként forró babgulyással várták a déli parton kiépített „katonai táborban", így gyorsan átmelegedhetett mindenki a hűvös víz után. A rendezvényt a balatonboglári strandon a Zrínyi Média Kft. könyves standjának kínálata és népszerű szimulátorai tették még izgalmasabbá.

A sporteseményen három órától este tízig koncertek, és változatos programok várták a vendégeket. Az eseményt tűzijátékkal zárták a szervezők.

Fotó: Galovtsik Gábor

(További képekért kattintson galériánkra!)