Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A műveleti területen szerzett tapasztalat semmivel sem pótolható

Szöveg: Varga Krisztián |  2013. március 3. 17:11

Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tevékenységét lezáró ünnepi eseményt követően − folytatva afganisztáni körútját − meglátogatta a honvédség Kabulba és Mazar-e Sharifba települt katonai kontingenseit, ahol tájékozódott az aktuális feladatokról és találkozott az ott szolgáló állománnyal is. (Helyszíni tudósítás!)

A kabuli repülőtér védelmét ellátó mintegy 230 fős MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ŐBK) a Magyar Honvédség legnagyobb létszámú missziós szerepvállalása. Benda László ezredes, kontingensparancsok tájékoztatása szerint a magyar katonák a feladatátvétel után átalakították a repülőtér védelmét, amely ezáltal sokkal biztonságosabbá vált. Ezzel a kontingens első váltása kivívta a nemzetközi partnerek elismerését – hangsúlyozta Benda ezredes.

A magyar katonák a marseille-i reptér forgalmához hasonló kabuli légikikötő katonai részének zavartalan működéséért és a reptér területének kerítésen belüli védelméért felelnek. Fő tevékenységük a személy- és gépjárművek ki- és beléptetése, a kapuk őrzése, az afgán alkalmazottak ki- és beléptetése, gyorsreagálású egységként való tevékenység a repülőesemények földi biztosításánál, továbbá az előre nem látható feladatok (például: reptéren belüli konvojkísérés) ellátása. Az őr- és biztosító kontingens mellett több mint 20 magyar katona szolgál a repülőtér irányítását végző francia vezetésű nemzetközi törzs különböző beosztásaiban.

1595950243

A kabuli repülőtéren települt a Magyar Honvédség egyik helikopteres mentorcsoportja is. Simon Péter őrnagy, az afgán légierő harcihelikopter-pilótáit és műszaki állományát kiképző MH Mi−35 Légi Kiképzés-támogató Csoport (Air Mentor Team − AMT) kilencedik váltásának parancsnoka szerint a négy hónapos váltás alatt a kint lévő hajózók átlagosan 40 órát töltenek a levegőben műveleti területen. Ez mintegy 200 órányi repülésnek felel meg az otthoni körülmények között. A magyar pilóták és a műszaki állomány nemcsak mentorálási céllal érkezik az országba, hanem eközben maga is nagyon sokat tanul – tájékoztatott Simon őrnagy. A műveleti területen megszerzett tapasztalatot máshol nem lehet megszerezni, csak a műveletekben.

A kabuli kontingensek összevont állománygyűlésén Domján László vezérőrnagy alezredessé léptette elő a Kabulban hat hónapos misszióját teljesítő G. őrnagyot, aki a NATO olaszországi gyorsreagálású hadtesténél (NATO Rapid Deployable Corps−Italy) teljesít külszolgálatot pénzügyi főnökhelyettesi beosztásban.

1595950243

Az MH ÖHP parancsnoka az MH Különleges Műveleti Kontingensnél tett látogatását követően Mazar-e Sharifba repült. A magyar katonai kontingensek logisztikai ellátását biztosító Mazar-e Sharifba és Kabulba települt Magyar Honvédség Nemzeti Támogató Elem (NTE-A) hatodik váltásának parancsnoka, Zentai László ezredes a Tartományi Újjáépítési Csoport kivonásával kapcsolatos feladatokról elmondta: közel 40 konténernyi szakanyagot hoznak el a PRT-tól, amelyből mintegy 25 konténert szállítanak haza. A PRT által használt eszközök és járművek egy részét az Afganisztánban tevékenykedő magyar kontingensekhez csoportosítják át, míg a hadszíntéri segélyként az amerikai partnertől kapott technika egy részét visszaadják az amerikai hadsereg számára. A PRT járművei közül a BTR-eket már tavaly decemberben Antonov−124 Ruslan szállítógépekkel szállították haza Magyarországra.

Az úttal kapcsolatban Domján László vezérőrnagy hangsúlyozta: „az egyhetes látogatásom tapasztalata rendkívül pozitív. Meggyőződtem róla, hogy az otthon kidolgozott tervek itt, a műveleti területen pontosan működnek. A katonai vezetőkkel történt találkozóim során mindenhol elismerően szóltak az itt szolgáló magyar katonák munkájáról."

„Katonáink a rájuk bízott feladatot a legnagyobb szakmaisággal hajtják végre és a fegyelem, a rend, a magyaros tartás is mindenhol tetten érhető volt az utam során" – értékelte látogatását az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka.

1595950243
* * *

2013 februárjában 50 ország több mint 100 ezer katonája szolgált a NATO Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) kötelékében. A NATO ENSZ BT-mandátum alapján tevékenykedik az országban. Afganisztán továbbra is a NATO első számú missziója. A Magyar Honvédség mintegy 1000 katonával vesz részt nemzetközi béketámogató műveletekben, amelyből több mint 530 állomásozik Afganisztánban. A szövetségi feladatok egyik legfontosabb eleme az afganisztáni misszióban való részvétel.

A magyar katonák nyolc kontingensbe szerveződve és egyéni beosztásokban látják el jelenleg feladataikat Afganisztánban:

1.) Tartományi Újjáépítési Csoport, Pol-e Khomri, Baghlan tartomány
2.) Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens, Kabul, Kabul tartomány
3.) Magyar−amerikai Katonai Tanácsadó Csoport, Khilagay, Baghlan tartomány
4.) MH Mi−35 Légi Kiképzés-támogató Csoport, Kabul, Kabul tartomány
5.) MH Mi−17 Légi Tanácsadó Csoport, Shindand, Herat tartomány
6.) MH Különleges Műveleti Kontingens
7.) MH Logisztikai Iskola Magyar Mentorcsoport, Kabul, Kabul tartomány
8.) Nemzeti Támogató Elem−Afganisztán, Mazar-e Sharif, Kabul

1595950244

Az ISAF különböző parancsnokságain több magyar katona is törzsbeosztást lát el, de legnagyobb létszámban, több mint 20-an az ISAF Északi Regionális Parancsnokság (ISAF RC-North) törzsében szolgálnak különböző beosztásokban. 2012. február közepe óta Korom Ferenc dandártábornok, a Honvéd Vezérkar hadműveleti csoportfőnöke látja el az Északi Regionális Parancsnokság törzsfőnöki feladatait.

Fotó: Rácz Tünde