Felhők között

Szöveg: MH PRT 12. sajtótiszt | 2012. augusztus 15. 11:31

Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tábora egy „kis Magyarország” Baghlan tartomány fővárosában Pol-e Khumriban. A kontingens katonái féléves váltásokban szolgálnak itt montenegrói, albán és horvát kollégákkal közösen. Mielőtt a váltások megtörténnek, több hónapos kiképzés, gyakorlat vár a kiutazókra, ahol megismerkednek Afganisztán kulturális sajátosságaival, az ország jellemzőivel is. A legfontosabb azonban a szakmai felkészültség, a részlegek összehangolt munkája.

Hogyan történik ez az összehangolás, melyek a tábori együttélés szabályai, miként élik meg a katonák a műveleti területen adódó sajátosságokat és a család hiányát? Ez a sorozat ezekre a kérdésekre ad választ, emellett pedig betekintést enged egy katonai tábor mindennapi életébe.

A Magyar Honvédségben 2009-ben rendszeresítették, az MH PRT-ban pedig két éve van jelen a kis hatótávolságú pilóta nélküli felderítő repülőgép, az UAV. A gépet háromfős legénység kezeli: a parancsnok, aki felelős a működésért, egy operátor, aki ténylegesen kezeli az eszközt és a gépjárművezető, aki a speciálisan felszerelt és átalakított MBG270 Mercedes típusú „anyahajóért" felel. Minden mozdulatuk begyakorolt és összeszokott, ami nem csoda, hiszen mindannyian több éve együtt szolgálnak az 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóaljnál, Debrecenben.

„Nem szabad rutinból cselekedni – veszi át a szót az operátor. Igaz, mint első missziós, nekem még nincs annyi tapasztalatom, de minden egyes repülésből sokat tanultam. Míg a felkészítésen egy jól belátható területen történt a le- és felszállás, addig itt műveleti területen előfordulhat, hogy akár egy dombtetőről megy az indítás és szinte egy zsebkendőnyi területre történik a landolás, s ez azért több veszélyt rejt magában. Nagyobb koncentrációt és összeszokottságot igényel."

„Felelősek vagyunk egymásért – folytatja a gépkocsivezető. Számomra ez a második afganisztáni «kaland», hat évvel ezelőtt Kabulban a géppuskatoronyból, most pedig a vezetőfülkéből vigyázok a társaimra."

Egy jól összeszokott, összetartó csoport. A családtól távol azonban nem könnyű − leginkább a gyerekekkel nehéz megértetni és elfogadtatni a családfő hiányát. A parancsnok kisfia például – aki még csak hároméves – a legutóbbi beszélgetésük alkalmával komoly alkuval állt elő: „Apa, tudom, hogy ott messze kell dolgoznod, de gyere haza hétvégére, utána ígérem, visszaengedlek a katona bácsikhoz."