„Mennyi zöld!” – Afganisztánból jelentjük

A nap korán kezdődött, hiszen a csomagokat kiszállító teherautó hátfalát reggel hatkor
nyitották ki. Innen, a Nemzeti Támogató Elem megerősített lakókonténereitől indult aztán
tovább a hajózókat, műszaki szakembereket ideiglenesen elszállásoló sátrakig, majd az összes
PX-láda, tengerészzsák, hátizsák begyűjtését követően a jármű a repülőtérre hajtott. A hazatérő
katonák gyalog tették meg az utat a reptérig.

A csomagok ellenőrzése, a világ minden
repülőterén ismert átvilágítás már a bőven 30 fok feletti, délelőtti napsütésben történt.

A németes fegyelemnek (hiszen a német haderő működteti Mazar-e Sharif repülőterét)
köszönhetően az Air Bucharest Boeing chartergépének megérkezéséig csak a zárt ajtók
kopott, megsárgult műanyag ablakain lehetett szemlélni a pénteki, azaz hétvégi, gyér
repülőgép-forgalmat.

A Mazarba érkező 737-es gépet árnyékban is 35 fokos, nyár fogadta. Utasait a német
busz szállította ki a parkolóba, ahol átvehették csomagjaikat, míg bennünket egy másik busz
fél órával később már a feltankolt, útra kész géphez vitt ki. A repülőgép ezután hamarosan
kigurult a pályára, majd az alacsony terhelés miatt rövid nekifutással hamar a levegőbe
emelkedett. Az eseménytelen út végén Trabzon jóval hidegebb, 18 fokos, felhős időjárása
fogadott minket. A lezárt terminálból kisétáló katonákat már zuhogó eső fogadta.

Debrecen már a szebbik arcát mutatta, így az előttem ülő katona címben megfogalmazott
felkiáltása – „Mennyi zöld!" – jogos volt, a gép ablakán át megpillantva Afganisztán kopár
sárga, szürke színei után a napsütésben elénk táruló Alföldet. A leszállást a csomagok
átcsoportosítása követte, majd a ránk váró 704-es oldalszámú Mi–17-es (rakterében a
fontosabb zsákokkal, ládákkal és végül e sorok írójával) és a katonáknak gyors szállítást
kínáló egyik ex-finn Mi–8-as, a 3307-es leküzdve a megerősödő szelet, kötelékben Szolnokra
repítette a fáradt hazautazókat.

Itt, immár hagyományként, a Hair musical híres,
utolsó száma mellett Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis
parancsnoka fogadta a hazaérkezőket. A tisztelgő áthúzás után a két gép egyszerre gurult be
az állóhelyekre, majd a hozzátartozók egyre türelmetlenebb pillantásainak kereszttüzében
álltak le a hajtóművek. Ahová csak pillantok könnyeket, öleléseket látok– hazaértünk.