Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Sport és szabadidő Kabulban

Szöveg: MH KNR ŐBK 2. kommunikációs tiszt |  2013. június 12. 18:03

A Kabul Nemzetközi Repülőtér táborban több mint 250 magyar katona él és dolgozik, akik a napi szolgálati feladatok ellátása után a pihenőidejüket is itt töltik el.

Az MH Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ŐBK) második váltásának katonái számos szabadidős tevékenység közül választhatnak. Ennek legnagyobb központja az éjjel-nappal nyitva tartó, úgynevezett MWA (Moral and Welfare Activities – lelki és fizikai tevékenységek) terület, amely három hatalmas, egybeépített sátorból áll.

1595955633

Az elsőben egy kisebb csoport közös filmnézésre alkalmas terem, illetve internet használatra kialakított számítógépterem kapott helyet. A komplexum másik két részében a sporté a főszerep. A cardio részbe azok az edzőgépek kerültek – például elliptikus tréner, szobakerékpár és futógép -, amelyek a szív és érrendszer erősítését és karban tartását segítik elő. Ezzel, a tengerszint felett közel 1800 méteres magasságban – ahol a kabuli reptér található – végzett mozgással az állóképességet is kiválóan lehet fejleszteni. Az izomépítést, a katonák által közkedvelt szóval a „gyúrást" kedvelők pedig a kondisátorban találják meg azokat az eszközöket – és persze súlyokat – amelyekre szükségük van.

A kevésbé aktív kikapcsolódást a különböző nemzetek által működtetett kávézókban, bárokban találják meg a katonák. A legnépszerűbb és legnagyobb bárban, az N2-ben alkoholmentes italok fogyasztása mellett (az egész táborban tilos az alkoholfogyasztás) biliárdozni és internetezni is lehet, de itt hétvégenként még salsa estet is tartanak.

A tábori boltokban szinte minden megvásárolható, amire csak szükség lehet az itt eltöltött fél év alatt. A családtagoknak, barátoknak szánt ajándékok fő lelőhelye pedig a tábor területén működő afgán piac. Itt Afganisztánban készített kézműves termékek és ajándéktárgyakat árulnak helyiek..